Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1897
6 Sabinum őt szülőföldjére emlékeztette. Horatius falusi, vidéki ember volt. Dél Italiában, a vadregényes Apuliában nevekedett. Maga mondja, hogy bátor gyermek létére napokig elbolyongott egyedül szülőföldjének árnyas rengetegeiben.1 Már pedig édesek a gyermekkor emlékei s kitörűlhetetlenüL belenyomulnak a lélekbe. A ki falun nevelkedik visszakivánkozik a szabad természet ölébe. Száz meg száz példát nyújt erre a világirodalom története. Beranger Páris öröme s pompája között is vissza sóvárog' szülőföldjére s azt mondja: «Adjátok vissza, vissza falumat És a hegyet, hol születem».2 3 Petőfi lelke «börtönéből szabadult sas» mikor meglátja a rónák végtelenjét, melyhez gyermekkorának emlékei fűzik. Arany Jánost sorsa a fővároshoz köti, de mindig sóvárog a tiszántúli róna után, melynek még a napja is máskép süt. — Ott boldog ő «a tölgyek alatt» a Margitszigeten, mert eszébe jutnak szülőföldjének tölgyei, melyek alatt mint gyermek bolyongott. Az akadémia fényes palotájából szeretne elköltözni egy sza- lontai válogviskóba s tréfásan, de örök igaz érzéssel mondja: «Az én hazám Szalonta Nem szült engem salonba. Azért vágyom naponta Kunyhóba és vadonba.» Horatiust is szülőföldjének emlékei lengik körül ott Sabi- numban. — ügy képzeli, mintha gyönyörű Tarentum berkei zöl- delnének körülte.8 — Az Aufidus partjának szülötte 4 otthon érzi magát az Anio mellett. — Szülőföldjének egy forrása után Ban-, dusiának nevezi azt a kedves forrást, mely ott fakadt fel villája. közelében.5 * 1 Od. m. 4. 2 Beranger: A honvágy, fordította Petőfi Sándor. 3 Epist. I. 16. 11. «Dicas adductum propius frondere Tarentum. »4 Od. IV. 3. «Natus ad Aufidum.» 5 Od. ül. 18 «0 fons Bandusi®.»
