Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1897
Ezzel az ajándékkal egészen boldoggá tette őt pártfogója és barátja. Lelkes szavakban dicsőíti érte.1 Betölt vágya. Nem kiván többet.2 — Ez a kis zug mosolyog rá legkedvesebben az egész világon.3 — Mikor csak teheti, oda menekül s életének nagy részét ott tölti el.4 Miért volt előtte oly kedves Sabinum ez az Isten háta mögött fekvő zug? A feleletet Horatius költeményeiben találjuk meg.-K A szabad természet általában kedves mindnyájunkra nézve. Melyikünk ne volna boldog, ha a város falai közül, mondhatnám börtönéből kimenekülhet, hogy árnyas erdők rejtekében, cserge- dező forrás mellett tölthessen egy-két órát. Lelkünk megnyugszik a természet ölén, hol minden, a mi körülvesz bennünket édes harmóniában egyesül. És ha ezt a harmóniát érezzük mi közönséges emberek, a kik csak numerus sumus et fruges consumere nati — mennyivel inkább érzi a költő, a kinek lelke mint együtt zengő húr hangzik össze a természet örök hymnusával. Gondoljunk csak Petőfire; mily igazán és szépen mondja ott a Tisza partján: «Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam Lelkem édes, mély mámorba szédült, A természet örök szépségétűi». Horatius maga is azt mondja, hogy a költők egész kara kerüli a várost és szereti a berket.5 Hogy ne szerette volna hát Horatius a költő a természetet és Habinumot, mely őt annak keblére vezette. Szerette és pedig százszorta inkább mint akárki más, mert 1 Epist. I. 7. 15. «Tu me fecisti loeupletem.» 2 Sat. II. 6. 1.4. «Hoc erat in votis .... . . . bene est, nil amplius oro.» 3 Od. II. 6. 13—14. «Ille terrarum milii praeter omnes Angulus ridet ...» 4 Suetonius : «Vixit plurimum in secessu ruris sui Sabini aut Ti- Iburtini». 5 Epist. II. 2. 77—78.: «Scriptorum chorus omnis amat nemus et fugit urbes, Eite cliens Bacchi, somno gaudentis et umbra».
