Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896

54

tások képeket állítanak elő, melyek magukban véve nem függnek az akarattól. Ennek s a képalkotásnak önkénytelensége között folyó harcz az a megütközés, melynek állandósulása az öntudat. (Philos. 9. Unbewussten 163.1.)

Kétségtelen, hogy Schopenhauer és Hartmann elmélete egy gondolatban ormozódik; abban, hogy a világkifejlődésnek végső mozzanata a végleges megsemmisülés, azaz visszatérés az önmagára nézve semmibe, az ősakaratba, . . . hogy a buddhismus meghatározásával szóljunk: a Nirvánába.

Egyetlen kérdés megoldásában sem bizonyult be a régi híres mondás igazsága oly szembetűnően — a szélsőségek érintkeznek egymással — mint az ismeret keletkezésének fejtegetésében.

A haladó kor épen úgy elfelejti ezt a két — nem is régen még korszakosnak hirdetett — ismeretelméletet, mint a hogyan elfeledte a XVI. század is egyenesen a maga vallásos önmagába mélyedéséből fakadt ábrándokat, mik Böhme Jakabnak és Weigel Valentinnek okoskodásában egész rendszerbe foglalódtak az ismeretnek közvetetlenül bár, de titokzatos módon (mysticismus) egyenesen istentől származásáról.

Közvetítő szerepre mindig akadtak vállalkozók. Malebranche a Descartes elméletét kívánta kiegészíteni. Azért hirdette, hogy a dolgok eszméit közvetetlenül istenben szemléljük. Úgy vagyunk teremtve, hogy istent megismerjük, ez pedig csak azzal lehetséges, mivel isten az általa teremtett dolgok összes eszméit kezdettől fogva önmagában hordozza.

Malebranchenak századunk ötvenes éveiben Gioberti törekedett késő segítségére sietni. Amaz még a XVII. század gyermeke. A westphali béke (1648) politikailag újjá alkotta a harmincz ér viharaiban megkuszált szent római birodalmat. Vallásos meggyőződésben is egygyé kívánta tenni a szétzüllött részeket.. Ez a vallásos törekvés adott életet a Malebranche «alkalomszerű ismeret»-einek. (Occasionalismus.) Gioberti máskornak gyermeke.. A milyen tisztán nemzeti törekvések érvényesülnek kora politikai törekvéseiben, éppen annyira nemzetközivé lesz maga a tudás, az összes tudományok rendszere és hasznosítása. A természettudományok haladása egy-egy elmélkedőt megint csak a létezés végső okainak kiderítésére ösztönzött. E hatás mondatja Giobertivel is, hogy «megismerésünk rendje megfelel a létezés rendjének». A létezésnek kiindulója pedig az isten, az örök létező, a tiszta wv . . . ennél-