Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896
53 önmagát ismerje föl. Maga az a gondolat, melyet az ember Istenről alkot, nem egyéb, mint Istent illető tudásunk a lélekben, melyben isten is önmaga tudatára jut. «Isten önismerete nem más, mint saját öntudata az emberben; az az embernek tudása istenről, mély az embernek istenben meglevő önmaga ismeretévé fejlődik». (Encyclop. 564. §. 448. 1.) A vallás a lélek eszméje, azaz az általános léleknek öntudata. (A vallás philos. I. 201. 1.) S ez alapon az isteni léleknek tudata önmagáról a véges lélek közvetítése által. (U. o. 208. 1.) A Fichte-Scbelling-Hegel ismeretelmélete alig hogy rendszerré kezdett szövődni, már ellentéteit kapcsolta önálló egészbe az új kor pesszimistája Schopenhauer. Kant is azt hirdette, hogy a világ csak a mi érzéki tapasztaláson alapuló szemléletünkben létezik úgy, a hogy minekünk feltűnik. Tárgyi valósága csak annyi, a mennyit mi neki tulajdonítunk. Schopenhauer is ebből a gondolatból indul ki. Kant azonban nem átallotta őszintén bevallani, hogy kell lennie valami önmagában létező valóságnak, mely nekünk végességünk miatt megismer- hetetlen. Schopenhauer is azt tartja, hogy a világ belső valósága más, mint a minőnek mi gondoljuk. Ez a belső valóság éppen nem megismerhetetlen — sőt ellenkezőleg a mi működésünknek is legismertebb mozgatója az . . . akarat. A világa maga mivolta szerint nem más, mint egy önmagában egységes ősakarat tárgyasítása, azaz megnyilatkozása. Ismeretünk sem egyéb, mint az akarat legfelsőbb fokú tárgyasítása. Az öntudat nem lehet más, mint az ismerés folyamatnak felszabadulása az akarattól. Ez teszi lehetővé, hogy nem pusztán a tárgyat, a világ létezőinek alakját, hanem azok örök belső valóságát fogjuk föl. Ez a felfogás az érzéki tapasztalással és kópzelés- sel ellentétes tiszta értelmi megismerés. Hartmann a Schoppenhauer-féle elvont ősakaratnak anyagi valóságot tulajdonít. Alaptétele, hogy a természet minden létezője parányok összetétele. Ezek a parányok puszta erők minden anyagi hordozó nélkül; az összes parányok ereje egyetlen erőbe összpontosult valaha s ez az ősakarat. A világ nem egyéb, mint az ősakaratnak önmaga megvalósítása. Az öntudat meg nem más, mint az akaratnak megütközése a képzelemnek általa nem akart s mégis kész létezésén. Az agy velő rostjaiban ugyanis a kívülről jövő ha-
