Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896
alkotó erejéből kerül ki, oda kell visszatérnie. E visszatérésnek tudatos előkészítése, az istennel való kiengesztelődés, a hitben való megigazulás. Mind ennek megértésére, a működésben tudatos megvalósítására elégtelen a magára hagyott ember egyéni belátása. Égi világosságra van szüksége. Ez a kinyilatkoztatás. Egy szóval: a lélek fensőbb rangú a porlékony testnél, élete önállóbb a szolgájává tett gyarló szervezetnél. Tehát minden, a szervezet működéséből megmagyarázni lehetetlennek látszó tevékenysége s ennek ilyen eredménye is attól a kívülünk, a világon kívül s mégis minden létezőben ható és munkáló véghetetlen valóságtól ered, ki a biblia szent nyelvén szólva «az embert formálta» és «formálja a világ végezetéig». Ettől az örök valótól, magától az istentől kerültek az emberbe az isten, a teremtés, a lélek, a halhatatlanság, örökkévalóság, a föltétien jónak, rossznak gondolata, összefoglaló nevükön eszmék, melyek a keresztyén theologia szerint az emberi természettől el- v álaszthatatlanok. Ezt a belénk kerülést az orthodox theologia egyszerűen velünk születésnek magyarázza. A szervezetbeli fejlődéssel megalkudn törekvő újabb vallásbölcselkedés szerint már csak annyiban születnek velünk, a mennyiben testi szervezetünket maga isten, a természetnek tőle származó törvényeivel úgy formálja, hogy örök czéljuknak megfelelően használhatóságuk első pillanatától kezdve és első sorban, ezeknek a gondolatoknak kialakítására törekszenek. Az élet küzdelmeiben sokszorosan megfáradt emberre nézve mindenesetre megnyugasztaló tanítás. Másrészt a teremtés keresztyén felfogásának elengedhetetlen következése. Ha az az égi világosság csakugyan megszállja az emberi lelket . . . sugarában ott kell ragyogni az emberi gondolkodás körét látszólag meghaladó tiszta tudásnak. Ezt a gondolatot ezerféle alakban és módon nyilatkoztatja meg a theologia. Annyiban jogosan, a mennyiben az alaptételnek elfogadása elhitele fonalán megvárhatja, hogy a hívők az alaptételből kifejtett gondolatok igazságában se kételkedjenek. Pedig ez a kételkedés ott jár mindenütt a hit nyomában. Alig hogy az egyházatyák állandó rendszerbe szerkesztik a keresztyén hit igazságait, és az igazság fényébe vont gondolatait . . . már új iskola támad, a gnosztikusoké, mely a kinyilatkoztatás, a tekintély elvén nyugvó hitet mellőzve, a maga emberi ismerésével kívánt
