Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896
életünk úgynevezett pártalakulásai ma is, mindennap is igazolják. A stoikusok az egyéni gondolkodásból; Epikuros iskolája az egyéni érzéki észrevevésből magyarázta összes ismereteinket. Az új platonisták e kétféle ismeretszerzést egybeforrasztották. Ennek közvetlen eredménye volt az a történetileg is feltűnő ellentét, mely a görög bölcselkedés utolsó korszakának ismeretelmélete s a' világegyetem «végső okának» magyarázata közt valósággal szüntelen ingatta az emberi gondolkodást. Egyfelől az emberi ismeret- szerzés kizárólagosságát, ez ismeret egyetemes értékét hirdette ... másrészt kénytelen-kelletlen ki kellett jelentenie, hogy a végső alkotó oknak föltétlenül megismerhetetlen és általunk emberek által meghatározhatatlan örök ős létezőnek kell lennie. Ez a kell, a kategorikus imperativus lett a görög bölcselkedésből sarjadzó összes ismeret-elméletek vezető gondolatává. Ez a kell magyarázza meg azt a káprázatos, költői mivoltában is tiszteletre méltó bölcselet-rendszert, melyre a már keresztyén vallási gondolatokkal ismerős Plotinnak nevéhez fűződik. Az előző korok ismeret-elméletének, úgyszólván, zárótétele mindig ugyanaz a gondolat. Az, hogy a mindenséget alkotó, fenntartó ok valami ember és természet fölött álló, minden tudást és minden hatalmat magában hordozó erő . . . Mindenütt ott van, hol a világegyetem legapróbb létezői . . . belőle származik az élet, tőle van az új alakokat formáló elmúlás. Plotin már méltó helyet is keres ennek az örök hatalomnak. Az ég, oopavo? a lakóhelye . . . hiszen ez maga is olyan kikutat- hatatlan, mint az, a ki okvetetlenül lakásául választotta. Mintha a legszebb imádságot hallanók ... «Mi atyánk, ki vagy a mennyekben ...» Igen, igen. Mindenütt, a bennünket ölelő mindenségijén. A keresztyénség — a választott népnek, Izraelnek, természetbölcseletét, mely a Mózes Teremtéskönyvéből szól örök tanulságul — fogadta el alapul. . . Humboldt Vilmos szavaival szólva «erre építvén égbe törő csodás csarnokait.» A görög bölcselet vooc-a személyes istenné, a világegyetemnek belőle származása a teremtés történetévé magasztosult. Az ember — a testparányok és a voö? szikrájának egyesülése — a teremtésnek isten képére és hasonlatosságára alkotott koronájává lett. Lelke hordozza ezt a fönséges tulajdonságot. Ez a lélek a teremtő
