Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896
20 is műveli, akkor a vallástanítást egyenlő jelentésűnek vettük «a vallásos neveléssel». A vallásos nevelés pedig nem lehet ellentétben az általános neveléssel. A nevelés fontosságát a nagy gondolkodók mindig elismerték. A milyennek nevelik az ifjút, olyan lesz az egész élete folytán. Azért hirdetik a népnevelés fontosságát is. «Az a nép, mely nevelés által le a legalsó rétegig mély és sok oldalú kiművelést nyert, az a leghatalmasabb és legszerencsésebb, a szomszéd népek által legyőzhetetlen, a kortársak előtt irigység tárgya és követésre méltó fénylő példa», mondja Eein W., a jénai egyetem tanára. Kant Emánuel pedig ekkép nyilatkozik a nevelésről: «Az ember csak nevelés által lehet emberré. Az ember semmi más, mint a mivé a nevelés teszi». A nevelés jelentőségét mindenek egyaránt elismerik, de a nevelés czéljának megállapításánál a nevelőknél és más nevezetes gondolkozóknál eltérést látunk. Rousseau szerint a nevelőnek a művelt emberek közé «természetes embert» kell nevelni. Locke azt kívánja a nevelőtől, hogy az a növendéket annak a világnak, körnek számára készítse elő, melyben annak élnie kell. Ehhez hasonlít Basedow nézete, ki a növendéket az emberi társaság minél használhatóbb tagjává akarja neveltetni. Eszményibb czélt tartott szem előtt Pestalozzi, «ki az összes erők összhangzatos kiművelését» sürgette. A rationalismus a felvilágosodást, Spener és Francke pietismusa a kegyességet állította a nevelés czéljának. Mindezek a nevelési irányok vagy a hasznossági szempontot állítják előtérbe, vagy tisztán alaki czélt tűznek a nevelés elé s ezáltal a nevelőt épen nem igazítják útba, vagy pedig a léleknek csak egyoldalú nevelését sürgetik. Azért az újabb psedagogiai elmélet el is fordul ezen nevelési elvektől és oly egységes czélt keres, a mely mellett a nevelő munkája egységes zárt egészként fogható fel s a melyben a nevelő különböző munkájában szem előtt tartott különféle czélok, mint főczélban egységes egészszé olvadnak össze. Ezt a legfőbb nevelési czélt, az újabb neveléstanok a Herbart-féle ethika és neveléselmélet alapján az akaratnak erkölcsi kiművelésében találták meg. Eszerint az erkölcsi nevelésnek az a czélja, «hogy a jónak és igaznak eszméi a maguk tisztaságában az akarat tárgyaivá, a jellem legbensőbb valódi tartalmává legyenek, minden más czél hátratételével». Rokon ezzel a felfogással az, a mit Luthardt
