Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1896
18 tarthat és elveszthet». (.Jak. 4, 12.) A jelent tekintve tehát legyen a tanítás irenikus: békítő szellemű. Bkkép fejleszthető az ifjúban oly jellem, mely a maga hitéhez erősen ragaszkodik, annak mások által való tiszteletben tartását megköveteli, de viszont ő is tiszteletben tartja mások hitbeli és lelkiismereti szabadságát. A jellemképzés, mint a vallástanítás czélja, megkívánja, hogy a vallástanítás összeköttessék az istenitisztelettel. Napjainkban mindinkább általánossá lesz az ifjúsági istenitiszteletek tartása. Szükséges ez, ne hogy a vallástanítás egyoldalúvá, tisztán vallási ismeretek közlésévé legyen. A vallástani órákban, a mint a szó is mutatja, a legtöbb gond a tanításra fordíttatik, az értelem vallásos művelésével nem történik egyenlő mértékben, kívánatos összhangzásban a másik két tehetség nevelése. E hiányon az ifjúsági isteni-tisztelet van hivatva segíteni, mely ének és imádság, szentirás-olvasás és magyarázat által az ifjú hívek gyülekezetében legbiztosabban kelthet mély vallásos érzést és az erkölcsi jó megvalósítására irányuló akaratelhatározásokat. Mivel azonban az ifjak egykor a felnőttek gyülekezetének lesznek tagjaivá, nem szabad őket teljesen kivonni a felnőttek isteni-tiszteletéből sem, hanem alkalmat kell nekik nyújtani, hogy a felnőttek áhítatából buzgóságot merítve és a maguk áhítatával másokat lelkesítve, korán megszokják a gyülekezeti isteni-tiszteletben való részvételt. Ekkép növekedve nemcsak tudják majd a jót és helyeset, hanem cselekszik is, mint a kik «szeretik az Űr házában való lakást és az ő dicsősége hajlékának helyét». (Zsolt. 26, 8.) A valláserkölcsi jellem kiművelése a keresztyén nevelésnek sikerülhet legkönnyebben, mert a keresztyén vallás állíthatja a növendékek elé a valláserkölcsi jellem eszményét az Úr Jézus Krisztusban. A pogány vallások ily eszménynyel nem birtak, isteneiket emberi gyarlóságokkal és szenvedélyekkel képzelték, a minthogy nem is voltak egyebek, mint emberi tulajdonságokkal felruházott képzelt lények. A művelt pogány népeknél: a görögöknél és rómaiaknál, a barátságot látjuk igen szép kifejlődésben. A barátság erényének elterjedettségét azzal magyarázhatjuk az ó-kori népeknél, hogy ez erényre az ő történetük is szép példákat tudott felmutatni, melyek azután vonzó hatással voltak másokra. Hosszú az út a szabályok utján, de rövid és biztos a példák által: mondhatjuk
