Evangélikus gimnázium, Budapest, 1892
fi elé a megboldogultnak nemes alakját, hogy magasztos törekvésein lángra lobbanjon a mi lelkesedésünk s hozzá hasonlókká válni s- így szeretetét utánozó tettekkel viszonozni iparkodjunk. I. Hunfalvy Pál hosszú életet élt; 1810 márczius 12-én született s 1891 végéig, tehát 80 éven túl, teste megtartotta szívós erejét, lelke ruganyosságát, szíve lelkesedését és bizalmát az eszmék diadalában. E hosszú életnek minden szaka tanulságos. Fiatal lelke irányát vallásossága, őszintesége, párját ritkító vas szorgalma s a tudás utáni kiolthatatlan epedés jelöli s ezek . szereznek neki tisztelt állást polgártársai között. Mint férfiú bátran kiáll az élet nagy mezejére s végig harczolja nemzeti önállóságunkért a dicső, de könnyben és vérben dúslakodó küzdelmet. S férfikora vége felé, a bölcsek példáját követve, az elmélkedésben és tudományban keresi s találja lelke zavartalan megnyugvását. Megtalálta, mert élte fáradalmaira visszatekintve, azon büszke öntudat tölthette el lelkét, hogy a mivé lett, önereje folytán lett s hogy a mit megalkotott, önzetlenül, saját hasznát nem keresve, cselekedte. Hunfalvy Pál gazdag természeti adományait már gyermekkora viszonyai fejleszték egészséges, helyes irányban. Mint szegény, földmíves szülők gyermeke korán megismerkedett az élet valóságával, melynek munkája testét edzette, lelkét rendhez és szorgalomhoz szoktatta; s a falusi élet egyszerű viszonyai között megszerezte azon erkölcsi mértéket, melylyel később bonyodalmasabb életkörülmények között a reális élet igazi szükségleteit a képzeltektől megkülönböztetni s a csillogó külsőt a dolgok való értékétől elválasztani képessé lett. Itt vert gyökeret szívében ama benső, nyugodt, nem tüntető vallásosság és szeretet egyháza iránt, melyet mint az egyetemes tanügyi bizottságnak ésaLuther-társaságelnöke s egyéb buzgó tevékenységében élete végéig híven megőrizett és tettekben tanúsított. Élt azonban benne már akkor is egy vágy, mely egész életsorsa felett határozott: a tudás szomjuhozása. Az okos kis fiú feleletei már szülőhelyén, a szepesi Nagyszalók községben, felköltötték a helybeli lelkész figyelmét s ennek rábeszélései folytán atyja a már 13 éves fiút a kézsmárki lyceumba küldte további kiképeztetés végett. A kis Kézsmárk «nagysága» a falusi gyermekre valósággal
