Evangélikus gimnázium, Budapest, 1891
12 (ao^aípst qj «Xirj-O-stej.); nem örül az igazságtalanságnak (ou ^aípe- síel rrj áSíxíoj); s épen azért kegyes és nemes (^prjoteóeTat). Röviden : az ideális szeretet minden indulaton felül áll; visszariad a fájdalomtól s azért másokat nyomorúságukban tettekkel támogat; nem fogy el sóba, mert önmagát örökké bírja, mint örök öntétet, — ő az öntót örökké való harmóniájának élvezete. A mit a szenvedélytől megittasodott szem idegennek tekint, azt a szeretet saját maga momentumául tudja, s azért minden ellenkezést saját magának nyugalmában megbékíteni iparkodik, félelem, harag és gyűlölet nélkül. A szeretet ezen idealismusa egy szóval az öntét fejlődésének befejező eredménye (aocpta), az élet «absolut nyeresége.»* Ilyen ideális tökéletességben a szeretet fájdalom ! a valóságban nem fordul elő; hogy is lehetne a fejlés küzdelmében a lelki egyensúly azon magasztosságát találni, mely csak a küzdelem végén ékesíti méltó díj gyanánt a kitartó vitéz homlokát? A valóságban nyugalmunkat a hiányok és szenvedélyek lázas kitörése hasítja át, valamint az egymásra tornyosuló felhők között vészes villámok czikáznak; hanem öntudatunkban él a hatalom, melylyel a szenvedélyeket megtörhetjük s keblünkből nyúlik ki a kéz, mely a villámokat elháríthatja. A szeretet ideális nyugalmával szemben tehát a valóság az indulatok folytonos tombolását mutatja s a kérdés, melyre ezen körülmények közt felelnünk kell, az : milyen viszony van a szeretet és az indulatok között? Erkölcstani fontossága miatt e kérdés tisztázása elkerülhetetlen. A lélektan ezen kérdést, tudtommal legalább, tüzetes taglalás tárgyává még nem tette ; hanem in abstracto a megfejtés a következő irányokban haladhat. Lehet 1. a szeretetet is az indulatok közé sorolni vagy 2. a szeretetben a törzsöt látni, melynek hajtásai az egyes indulatok vagy 3. a szeretetet lehet eredményül, resultánsul, felfogni s az indulatokban ennek kibillenéseit látni. Nézetem szerint az első feltevés tarthatatlan. Ha ugyanis a szeretetet indulatnak vennők más indulatok mellett, akkor az öntetben, az indulatok különbözősége szerint, külön csirát kellene az egyes affectus-alakok számára feltenni vagy pedig a szeretetnek oly transfiguratióját kellene tanítanunk, melynek alapján minden egyéb indulat belőle keletkezhetnék. Ámde az indulatok öntuda* Hegel Thukyelides művét nevezte el a peloponnesusi háború «absolut nyereségének.»
