Evangélikus gimnázium, Budapest, 1891
13 tossága miatt a külön csirákat az énben kellene elhelyezni, az mit az én egyszerűsége miatt már az 54. §-ban visszautasítottunk. Az indulatok számára külön csirákat feltételezni annyi volna, mint az énben különféle «érzékeket» statuálni, a mit tettek is pl. a «moral sense »-szel (Shaftesbury és utána Hutcheson), — hanem az öntudat közvetlen ténye ezzel a leghatározottabban ellenkezik. Közös forrásból sem lehet a szeretetet és a többi indulatokat levezetni; mert akkor a szeretetből rejectio utján* minden indulatot kellene kihozhatni, származnék tehát belőle a vakmerőség, harag, remény, aggódás, félelem, rémület és gyűlölet, — miként ezek egymásból rejectio utján csakugyan keletkezhetnek is. Azonban a szeretet mindezen indulatok mellett megtartja magát s zavartalanul megőrzi önállóságát. A szerető szerethet félve, vakmerőén, haragosan, — de azért szeretőnek marad; boldogságának nyugalma ezek mellett megmarad s «a kit én szeretek, meg van az szeretve,» mondja a népdal mély bölcseséggel. —- Ha pedig a szeretetet, mint önszeretetet, minden indulat alapjának állítanók, akkor ezen felfogás ellen újra a transfiguratio lehetetlensége tiltakoznék ; a szeretet csakis eg}' változatba mehet át: a gyűlöletbe, a szeretet az egészség, a gyűlölet a betegség. Különben is az önszete- tet addig, a míg öntudatos formát nem ölt, pusztán az önfentartás ténye s mint ilyen még nem érdemli a szeretet nevét.** Nem marad tehát, véleményünk szerint, más megértési mód hátra, mint az, hogy a szeretet állapotában a consolidáltság különböző fokait elfogadva, az egyes indulatokat mint e consolidatio * Az indulatok rejeetiója alatt az indulatnak azon változását értjük, melyet benne ellenkező liatás létesít. így lesz pl. a remény meghiúsultából, a megdöbbenés közönyös pontján át, a kétségbeesett félelem indulata. ** Az indulatok (passions) fejtegetésénél a szeretetet alapindulatul vette Malebbanche (Recherche de la ve'ríte'. V. cap. 7.). A kiindulási pontot nála is (úgy mint Cartesiusnál) a megdöbbenés képezi, mint «tökéletlen szenvedély» ; az anyaindulatok pedig: a szeretet és ellenszenv, melyekből három indulat: vágy, öröm és szomorúság, Bzármazik. A szeretet Malebranche szerint transcendent természetű, a mennyiben Isten plántálta belénk s három ága nagyon élénken emlékeztet a scholastikára, úgymint aj szeretet isten iránt, melyből a kíváncsiság ered, b) szeretet magunk iránt (élv-vágy) és c) szeretet embertársaink iránt. A szeretetnek általam vázolt genesisét ezen theologiai fejtegetéssel senki sem fogja összezavarni. Y. ö. különben Waddington Die Seele des Menschen. 349—370. 11. Ném. Moesch. Leipz. 1880.
