Evangélikus gimnázium, Budapest, 1890
4 Sturm, Neander s a jezsuiták egyben-másban módosították a dívó eljárást, de a kétféle módszer viszonya nem igen változott. A grammatikai synthesisnek itt is segítségére van az analysis, az olvasmány és a holt nyelvnek élőként való használata, de a babonás tisztelettel környezett grammatika, a mely Trotzendorf szerint «minden egyéb művészet anyja és dajkája», még mindig a kiinduló- és a végpont; teljes épségben marad az a circulus vitiosus, bogy a gyermeknek tudnia kellett volna már latinul, hogy latint tanulhasson. Csak a liumanismust követő korokban kezd az analysis és synthesis confusiója kibonyolulni, — igaz, hogy rendesen nagyon egyoldalú irányban. A nyelvet tanítók egy része — s ez a rész tette és teszi most is a többséget — a synthesist vitte túlságba, s az örökölt grammatikát tekintvén minden tudomány és művészet alapjának, ennek elsajátítására fordította az iskolában a legfőbb gondot. A nyelvtanítás ezéljának szempontjából két részre oszlik a grammatisták e tekintélyes osztálya, egy részük a latin nyelven való beszélésre akarja rávezetni tanítványait, főelve a fari posse (ily szempontból íródott Melanchthon nyelvtana alapján a híres Gramma- tica mnrchica 1728); a másik rész, főleg a pliilanthropisták fellépte után, az emlékezet megterhelésével szemben az értelmi fejlesztést hangsúlyozza, a nyelv belső szerkezetébe akar belátást nyújtani. Az ókori nyelvek tanúlmánya ezek szerint arra való, hogy a gyermek grammatikát, a grammatikából pedig gondolkodni tandíjon. Eg}7 szóval, életre ébred az az irány, melynek jelszavai később a «formális képzés», az intellektuális elv érvényre emelése. A synthetikus eljárást követő tudós grammatistákkal szemben már a XYI. században fellépnek egyesek, a kik az idegen nyelvek tanításában az analytikus módszernek hívei. Mint ilyen említendő Montaigne (1533—1592), a ki azt ajánlja, hogy a nyelveket «természetes úton», tankönyvek, grammatikai szabályok és gyakorlatok nélkül, egyúttal -— úgymond — bot és könnyek nélkül, egyszerűen társalgás útján kell tanítani és tanulni. Ugyancsak az analysis előtérbe helyezésével fejti ki az idegen nyelvek tanításának egész tudományos elméletét Ratichius (1571—1635), a kire az újabbkori reformerek is szeretnek mint elődjükre hivatkozni.* Ratichiusnál az alphabetum megismertetése után «statim ad autorem, qui in * Mager, id. h. 122. 1.; Kühn, Über den französ. Unterricht. Lehrproben lind Lehrgänge 16.
