Evangélikus gimnázium, Budapest, 1890
12 mennyire a Herbart-féle pedagógia talajából nőttek ki az idegen nyelvek tanítására vonatkozó újabb elméletek, kimutatták, hogy ez úgyn. reformmozgalom vezéreszmói mind megtalálhatók Herbart irataiban.* Minthogy Herbart a nyelvtanításnak csak annyiban enged tért, a mennyiben hozzájárul az érdeklődés (Interesse) képzéséhez, küzd e tanításnak (főleg a görög és latin nyelvek tanításának) szokásos túlbecsülése és túlhajtása ellen. Nem helyesli, hogy a latint azok többségének, a kik nem philologusok akarnak lenni, oly módon tanítják, mint a hogy ez utóbbiakra nézve szükséges (.Pädag. Sehr. I. 576). Kikel azok ellen, a kik nem törődnek az autor tartalmával, a kik akár Homerost vagy Horatiust, akár Sophoklest vagy Terentiust olvastatják, mindenütt csak a lexikális és grammatikai ismeretekre vannak tekintettel; a tanuló aztán végre nem érez mást a tragikus olvasásánál, mint a komikusénál (II. 75.). A mi a részleteket illeti, Herbart az idegen nyelv tanításának kezdő fokán azt kívánja, hogy itt a flexiónak csak legbiztosabb jeleit ismertessük, még nem teljes kimerítően, hanem csak annyit, a mennyi a legközelebbi érdekes használatra (für den nächsten interessanten Gebrauch), azaz a szöveg megértésére szükséges. Olvasmányúl azonnal valami egész mű szolgáljon; ö heves ellensége az összefoldozott chrestomathiáknak. A világosság, associatio, rendszerezés és alkalmazás fokait a nyelvtanításnál is szem előtt kell tartani. Herbart szerint grammatika nélkül, pusztán gyakorlat útján (az iskolában) nem lehet idegen nyelvet tanítani. Azonban nem szabad mindjárt a grammatikai tényeket tömegesen felléptetni, mintha ezeknek nem volna szüksegök támaszra, előzze meg őket a «dolgokénak hosszas gyakorlata. A szókincset illetőleg eleinte nem kell az idegen szavakat szigorúan könyvnélkül tanultaim; későbbi fokon azonban épen a vocabulumtanulás a legszükségesebb munka (II. 638.). Az írásbeli gyakorlatoknál a tanuló és tanító fáradsága nagyobb szokott lenni, mint a nyereség, az eredmény. A tanuló könnyen a helytelent szokja meg, a mit írt, ez rendesen mélyebben bevésődik, mint az utólagos correctura. Azért eleinte, mikor a tanuló még nem biztos az idegen nyelvhasználatban, inkább ne adjunk semmiféle írásbeli gyakorlatot; inkább arra juttassuk őt, hogy gondolatait szóbelileg fejtse ki és fejezze ki. A tanulót annyira * L. Wehrrnann, Herbart und der fremdsprachliche Unterricht. Neue Jahrb. f. Phil. u. Pädagogik. 1888. 474. s k. 1,
