Evangélikus gimnázium, Budapest, 1890
11 idegen szót egyenesen valamely tárgy képzetével összekapcsolni, az anyanyelvi szó ép az első idegen nyelvi ismeretek megszerzésénél mégis ott lappang a háttérben s a két szó associatiója, teljes öntu- datlanúl és természetes úton, mégis megtörténik. Az ilyen homályban történő associatio azután még káros hatású is lehet a gyermek nyelvismeretére, amaz egyes ismeret nemcsak hogy nem válik tudatos birtokká, hanem a többi ismerethez való viszonya nem is tisztázott, s ez számos félreértésnek, helytelen használatnak válik kútforrásáva. Az iskolában pedig épen ügyet kell vetnünk az ismereteknek ezen világos viszonyára, arra, hogy minden rokon ismeret lehetőleg össze legyen fűzve egymással, de helyesen meg is legyen különböztetve egymástól. Különben, úgy hiszszük, Fricke kiinduló pontja sem felel meg teljesen a valóságnak, nem áll az, hogy az idegen nyelvnek «indirekt» úton való megtanulásával szükségkép az élő nyelvhasználatban való ügyetlenkedés és akadozás jár: az idegen nyelvi kifejezések nemcsak az anyanyelvi kifejezésekkel, hanem egymással is associálódnak s a hosszabb gyakorlat annyira erősítheti ez associátiót, hogy az idegen nyelvi ismeret külön lelki birtokként bármikor rendelkezésünkre áll. — A «direkt» moth odúénak nem utolsó hibája még az, hogy épen nem iskolaszerű; az ily fesztelen és mégis egy irányban haladó társalgás kifejlődhetik a magántanításban, de nem az iskolateremben, a hol sok egyesnek kell érvényre jutnia. -Ezt Fricke maga is észrevette s azért pl. az ötödik évfolyamban kisebb csoportokra osztja az osztályt, de az eme csoportokban kifejlődő társalgás azután már nagyon messzire eltér az iskolai tanítás szokásos formájától; a tanító és tanítványai elmondják egymásnak, a mit könyvekben és folyóiratokban olvastak s az egészet társasjátékok zárják be! Látnivaló, hogy az ily methodus alkalmazható a magántanításban, esetleg szűkebb körű nevelőintézetekben — itt állítólag nagy sikere is van —, de a gymna- siumi tanításban nem lehet helye. Az analysisnek és synthesisnek a nyelvtanítás terén való emez inkább egyoldalú alkalmazásával egy időbe esik századunkban a pedagógiának mint tudománynak megalapítása és kifejlődése. E tudományos pedagógia a módszer kérdésében nem jelszavakból, hanem elvekből indul ki s a tanítás módszeréül csak olyant fogad el, a mi egy organikus, jól elrendezett egészet képezhet. E fejlődés megindítója Herbart volt. Újabban nyomatékosabban is kiemelték,
