Evangélikus gimnázium, Budapest, 1887

25 mely ezen két factorra még kevésbé szorul, van hívatva táplálni, a tej és hús pedig a már ezen tényezőkre inkább számot tartó kifejlődött egyedeknek a táplálója. A mi az emberi szervezet állati tápszereiről szól, érvényes mindazon állati szerves tápszerekre is, a melyek valamely állat tápanyagául szolgálnak. Bizonyos, hogy minden állat az életének fenntartására szükséges és alkalmatos anyagokat, a mennyiben kellőképen hozzájok férhet, kellőképen meg is tudja választani, szervezete fenntartására és fejlesztésére ezeket tehát czélszerűen fel is fogja használni. A növényi eredetű tápszerek mindenekelőtt a gyümölcsök, még pedig tekintve ezeket az emberi szervezet szolgálatában első sorban magvak és másodsorban a szó szorosabb értelmében vett gyümölcsök. Mindezen anyagok tartalmaznak fehérjéket, szénliyd- ratokat és zsírokat, csakhogy a mi ezen tápszerek alkatrészeinek perczentes összeállítását illeti, megjegyzendő, hogy azokban a szénhydratok felülemelkednek, a fehérjék és zsírok pedig háttérbe szorulnak. Ép olyan aránylag alárendelt szerepüek bennök a szer­vetlen alkatrészek is, a mennyiben igen csekély a víztartalmuk és a szervetlen hamualkatrészek mennyisége. Igazolásául ennek szol­gáljon a legfontosabb magvak perczentes összetételének táblázatos kimutatása König J. szerint: Búza Rozs Árpa Zab Kuko­ricza Rizs Víz __ ___ ___ ___ ___ 1 3-56 15-26 13-78 12-92 13-88 14-41 Fehérje ... ... __ __ 1 2-42 11-43 11-16 11-73 10-05 6-94 Zsír__ ... ... __ — 1-70 1-71 2-12 6-04 4-76 0-51 Farost... ... ... ... ... 2-66 2-01 4-80 10-83 2-84 0-08 Nitrogénmentes anyag... 67-89 67-83 65-51 55-43 66-78 77-61 Hamu__ __ __ __ ... 1-79 1-77 2-63 3-05 1-69 0"45 Bab Borsó Lencse Víz ... ... ... ........................ 1 3-60 14-31 12-51 Fehérje __ ... __ __ 2 3-12 22-63 24-81 Zsír... ... .......................... ... 2-28 1-72 1-85 Farost... ... ... __ ... 3-84 5-45 3-58 Nitrogénmentes anyag—. ... 53-63 53-24 54-78 Hamu__ ... ... __ ... 3-53 2-65 2-47

Next

/
Oldalképek
Tartalom