Evangélikus gimnázium, Budapest, 1884
7 Legjobban látható azonban a tendenzia az Analytikának legszebben kidolgozott részletében, a zárlattanban (syllogistika). Már a terminusok (őpo;) meghatározása és neveik is ezt bizonyítják. Az egyik neki jteíCov (nagyobb, major), a másik sXatrov (kisebb, minor) és előfordul azon kifejezés, hogy sv aXXip xai aXXo sv roóri;) sanv (Analyt. pr. I. 4.); azaz : (a piaov, terminus medius) maga másban van és más van benne, a mi nyilván máris geometriai körviszony. Igaza van ugyan Überwegnek (System der Log. 278. l.j, hogy ezen alárendeltségi elv az aristotelesi syllogistikának nem egyedüli és következetesen keresztülvitt elve; de hogy ez a mérvadó, azt, eltekintve a meta- pbysikai álláspont követelményeitől, az Analyt. pr. 1. 4. ezen helyéből is láthatni: «a mikor a három fogalom úgy viszonylik egymáshoz, hogy az utolsó egészen benne van a középsőben (wars tov sa^atov sv oXi<> síva’ ttj) fTsaco) és a középső az egész elsőben vagy van, vagy nincsen (xai tov |j.éaov sv 3Xi;> sói jtpiírrtp vj sivai íj |j.7j sivat), akkor szükséges, hogy a szélsőkből teljes zárlat keletkezzék.» Minthogy pedig a syllogistika mindenütt ezen alárendeltségen és a ttsoi? algebrai fogásán épül, s ezek nélkül a mostan érvényesnek hitt 19 zárolási mód egyátalában nem érthető, — azért bátran mondhatjuk, hogy az Aristotelesi logika kezdettől végig főleg a mennyiségi szempontra, épül. 6. A mai formai logikában pedig ezen szempont úgyszólván az egyedüli. Hogy a fogalmak viszonyait s egybekapcsolását azoknak tartalmával hoznák összefüggésbe, ezen legcsekélyebb dolgot is többnyire elmulasztják; arról, hogy ezen eljárásnak egyedüli helyességét s jogosult alapját belátnák, — egyátalában szó sincsen.* Különös előszeretettel beszélnek átalános és egyedi fogalmakról, főfogalmakról, fogalmak gúlájáról (!), minek alárendeltség nélkül értelme nem lehet; pedig jobb volna, ha azon tényezőket kutatnák, melyek minden fogalom megalkotásánál közreműködnek. Az ítéletben a P nagyobb körűnek vétetik (mintha bizony ez volna a döntő benne !) s az ítélet kifejezésére nem restellik a kisebbségi jelt használni (S < P) s azt két * Ez különösen szól a magyar iskolákban használt logikákra. Leszámítva a lélektani alapon álló Brassai Sámuelt és Pauer Imre logikájának (Wundtéból készült) 3-clik kiadását, valamint a hegeli Kerkápoly K.-t, kevésbé (Öreg János és Gyertyánffy tanitóképezdei logikája) többé (Kármán-Lotze, Dunay Ferencz [legfőbb mértékben], Varga, Vandrák Endre, Babies, Klamarik-Lindner) mind a formalismus útján mennyiségileg operálnak s túlhajtják azt az irányt, melyet egész tisztaságában nálunk Biedl Szende hozott he a Zimmermann-féle logikában.
