Evangélikus gimnázium, Budapest, 1884
3 hol hézagot látnak, azt új fogással (legyen az az ítéletek quantifica- tiója, vagy egyenletekkel való kifejezése vagy a syllogistikus módok megbővítése stb.) betöltik, de az egészet régi alakjában meghagyják. A rákbaj azért megmarad s a logika ezen javítások dacára ma is azt a régi alakot mutatja, a melyet neki Aristoteles hatalmas keze adott. Épen ezen alak pedig nézetem szerint teljesen elégtelen arra, hogy akár az ismeret alaptényeihez simuljon, akár hézag nélküli logikai rendszert képezzen, akár pedig a reális kutatás számára alkalmas eszközöket nyújthasson. 3. Ily vitás kérdés eldöntésénél mindenekelőtt a megítélés fóruma megállapítandó. Erre nézve pedig két forum a határozó. A logikai tanok ugyanis, mint a lelki élet egy nagy ága, egyfelől az átalános lélektantól, másfelől, mint az ismerés egyetemes formái, az ismeretelmélettől függnek. Ámde a formai logika levezetéseiben minden előzménytől függetlenül akar eljárni s minden beavatkozás ellen jogosan vél tiltakozhatni. Igaz ugyan, hogy Aristoteles, mikor az ítéletekre rátér (Hermeneut. cap. 1.) a lélektanra utal (de anima);* de vele szemben Kant áll, a ki a lélektani elveknek a logikába bevitelét ép oly helytelenségnek találja, mint «az erkölcsiséget az életből leszármaztatni». A helyes úté kérdésben Aristoteles felé vezet. Leszármaztatni a logikai tanokat a lélektanból nem lehet, evidentiájuk ettől tökéletesen független. De a logikának nem szabad elveiben olyat követelnie, tételeiben olyat hirdetnie, a mi a lélektan átalános törvényeivel ellenkezik vagy a mi a lelki mechanismus szerint lehetetlen. Ennyiben a lélektan kriteriont állít a logika számára is; s ki hinné el előzetesen, hogy a logika a lélektani törvényeket, már alapexpositiójában is, arcul üti ? Annál kétségtelenebb a formai logika függése az ismeretelmélettől vagy dialektikától. Ha nem is értünk egyet Hegel-vel abban, hogy a logikát a metaphysikába bele kell olvasztani; de azt nem fogjuk megengedni, hogy a logika, mint az ismeretnek csak egy részlete s aránylag csekély köre, elszakadjon azon ismeretelméleti alaptételektől, melyek minden ismeretet, tehát a logikát is, szabályoznak. Az átalános lélektani törvények és az ismeretelmélet alaptanai képezik ennélfogva a kriteriont, mely a logika rendszerének helyessége fölött határoz. S minthogy állításunk szerint a formai logika mint rendszer következetlen és hézagos tanfejlemény, azért teendőnk * Ennek alapján Grote (Aristotle I. 157) mondja : «he thus recognizes the legitimate dependence of Logic on Psychology or mental Philosophy.» 1*
