Evangélikus gimnázium, Budapest, 1884
19 külömbözteti. A metaphysikai álláspont szerint e kettő tágabb körű valóság, mint az 5'; de a viszony 7évo? és Siacpof/á között mennyiségileg határozatlan marad. Az «ember» szokott meghatározása az, hogy : «eszes állat». Milyen viszonynyal van dolgunk ezen ítéletnél? Minthogy a formai logika szerint a meghatározás próbaköve a conversio simplex, azért a viszony ez: «ember = eszes állat». Ámde az «eszes» ép úgy tágabb körű valóság az embernél, mint az «állat». A képlet tehát nem az, hogy: «ember = eszes állat», hanem «ember < eszes állat». A definitio annálfogva nem lehet egyértékü ítéletben kifejezve. Ha mégis ezt kívánjuk tőle, akkor az «eszes állat» körét az «ember» körére kell megszorítani, — ami teljesen értelmetlen lélektanilag. Én csak vagy teljességében gondolhatom az «eszest» is, az «állatot» is — vagy pedig nem gondoltam. Ha pedig így gondolom, akkor sokkal nagyobb a kör, melyet gondoltam, mint a mekkora az S. Kitetszik ebből, hogy a definitiónál nem is a terjedelemről van szó, hanem a tartalomról és hogy ezt nem lehet mennyiségileg felfogni ; de visszafelé, mivel a definitio egy ítélet, azt kell következtetni, hogy az ítéletekben átalában nem lehet szó mennyiségi, hanem mindig csak tartalmi vagy jelentési viszonyokról. A megosztásnál viszont azt mondják, hogy az S az egész, a P annak részei, pl. a növények vagy kryptogamák vagy phanerogamák. A logikai alapgondolat azonban itt is egészen más, mint a melyet a megosztásnál állítanak. A formai logika itt ugyanis egy nagyobb valóság körét akarja kisebb köreire felbontani; holott voltaképen itt egy fogalomnak jelentése («növény») korlátoltabb jelentésű fogalmakká változik át. Épen azért a megosztás nem az alanyból fejti ki a fajait, hanem az alanyt determinatio útján elváltoztatja fajaira, vagyis a connotatiónak egészen logikán kívül eső terjedőket kutatja. Vannak azonban esetek, ahol a formai logika elve teljesen ellenmondó eredményekre viszi a gondolkodást. Tegyük fel pl. ezen megosztást: «az ember vagy lát vagy vak». Formailag ezen megosztás ellen kifogás nem lehet, bár lényegesnek állítani senki sem fogja. Mi itt a formai logika alapján a következetes felfogás ? Az, hogy az «ember» kisebb a «látó» és a «vak» köreinél. Azaz: az embernek kellene egyenlőnek lenni a látó + vak köreivel; mindenki látja azonban, hogy az ember köre sokkal kisebb egyenként a látó és vak körénél. A formai logika azt kívánja : (ember = látó + vak) a saját mennyiségi alapelve pedig kívánja, hogy: az ember < Ebből következik 1., hogy a megosztás nem fejti ki az egészet, 2*
