Evangélikus gimnázium, Budapest, 1883

A talaj, melybe Luther ez eszmét bölcsen elvetette, a vallásos kedély volt, minden lelkesedésnek s nagynak forrása. Előbb a szíveket kellett megnyerni s megismertetni velők azon boldogító érzetet, mely a félelemtől megszabadult lelkiismeretet átlengi, hogy az emberek e hitért életüket és vagyonukat feláldozzák. S Luther legnagyobb bölcsesége az volt, bog}’ az ő tanát a vallásos meggyőződés termékeny földjébe vetette el, s nem hagyta magát oly irányba sodorni, melyben a protestan- tismusnak ezen éltető gyökere elszáradt volna. Mikor Sickingen lovag fegyveres segédkezét visszautasította s a heves Hutten Ulrik nyugtalanságára azt válaszolta: «ha az evangyeliom olyan természetű volna, hogy azt a hatalmasak tarthatnák fen, isten nem bizta volna halászokra», — akkor a gyenge csirát megmentette a politikai viharok romboló hatalma elől, mely azt kezdetben is megfojtotta volna.

Ezen belső, ingatliatatlan meggyőződésből terjedt világszerte lassan, de biztosan a szabadság szelleme. A protestáns szellemben újra szervezett egyházközségek s a protestáns iskolák, melyekben protestáns hitben és szellemben nevelték az ifjakat (mihez Luther remek kátéjával megtette a kezdetet), hit- és életközösségben nagy államokká olvasztották az egyes nemzeteket s megalakult a szabadság számára azon asylum, melybe vihar idején mindannyiszor visszahúzódhatott, hogy amiak nyugalmában szellemi remekeit megalkossa, mint a gyöngykagyló becses gyöngyeit a tenger nyugodt fenekén. E gyöngyök legragyogóbbja lsedig a lassan felébredt türelmesség szelleme volt. A protestáns ember meg van győződve, hogy az igazság egy ugyan, de alakjai számtalanok, mint a mező illatos virágai; s ő, a sokat üldözött, hogy akarhatta volna megvonni felebarátjától azt, a mit maga számára oly keserves harczok- ban biztosított, hite s lelkiismerete szabadságát! Nem azért szakadtunk el Eómától, hogy' egy új papság verjen régi bilincsekbe; de nem azért lettünk szabadokká sem, hogy másokon zsarnokoskodjunk. A mikor a Protestantismus maga hajtja magát a rabigába, vagy másokkal próbálja ugyan azt tenni, a mikor szabadságáról és a tolerantiáról lemond, akkor saját kezével tépi le azon zászlót, melynek csillaga alatt vívta ki legnagyobb győzelmeit.

Csakis a türelmesség ezen szellemétől átlengett társadalomban hajthatta a protestáns elv második ágát: a tudományos vizsgálódás szabadságát. Luther maga vallotta ez elvet, mikor a fényes wormsi birodalmi gyűlés előtt egyenesen azt követelte, hogy’ tanát «nyúlván való, tiszta és világos énekkel» czáfolják, ne pedig a pápák rendeletéivel s a conciliumok határozataival. S ez elvtől Luther utódai soha sem tértek