Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1874
4 Hogy az országos középtanodai tanáregylet mennyire lesz képes emlékiratával oda hatni, miszerint a kormány javaslatát — mely a rajztanítást a semminél is roszabb félszegségre kárhoztatja — módosítsa, azt majd a jövő mutatja meg; de hogy a kormányi tantervjavaslat többet fog — keresztülvitele esetében— ártani a rajztanitásnak, mint használni: azt rövid pár tanév fogja igazolni. Annyi kótségbevonhatlan tény azonban, hogy a rajztanitás behozása gymnásiumainkba a kor haladó szellemének szülöttje, és mivel hazai közoktatásügyünk e tekintetben épen az átmenet, s a kezdetlegesség állapotában van: helyén levő dolognak láttam ón is — mint kire gymnásiumunkban a rajztanítás ez idő szerint bízva van — a tárgy paedagógiai oldalát csekély erőmtől kitelhetőleg megvilágítani; annális inkább, mivel főgymnásiumunk e téren is az elsők közé látszik tartozni, mert itt már tényleges előintézkedések tétettek a rajztanítás ügyében. Nem lehet itt célunk azon minden alapot nélkülöző támadások ellen vívni szélmalom-harcot, melyek helytelen alapból indulván ki, mihelyest komolyabb figyelembe vétetnek, önmaguk'rontják le magukat; de másrészt nem hagyhatjuk érintetlenül azon aggodalmas nyilatkozatokat sem, mik a jóakaratot nem nélkülözik, noha — miként látni fogjuk — tudományos alappal nem birnak. A legerősebb támadásnak látszik a gymnásiumi rajztanítás szükséges volta ellen az lenni, mely kétségbe vonja azt, hogy a rajz tanulása átalános műveltségi szempontból szükséges volna, mely állítja, hogy a képzőművészeti termékek megítélésére elegendő volna a classikus irodalom és általános aesthetika ismertetése, és igy a rajztanitás minden célt nélkülöző kézi ügyesség fejlesztése. Kétségbe vonhatlan tény az, miszerint az emberi természetben már bennrejlő tulajdonság az, hogy a szép érzetének bizonyos fokü alapjával bir, s igy igen természetes dolog az, hogy a képzőművészeti termékek szemlélésénél is felébred benne — ha semmi műveltséggel nem bir is — ezen érzék, és nem egyszer igen talpra esett megjegyzéseket hallunk olyanoktól, kiktől azt nem is vártuk volna. Hogy tehát az általános aesthetikai képzettséget nyert s a poezis műremekeit ismerő fő hozzá szólhat a képzőművészeti termékekhez is, azt mi annálkevésbbé akarjuk kétségbe vonni, mert hiszen mi állítjuk, hogy — mint az irodalom termékeihez — úgy a képzőművészetiekhez is minden ember hozzá szólhat; azután, hogy az aesthetikai képzettséggel bíró még inkább és több alapossággal szólhat hozzá, az nagyon természetes. Hogy a historikus valamely históriai, az ethnografus valamely jelmez-rajzhoz s i. t. sok tekintetben hozzá szólhat, mely tekintetben az általános aesthetikai képzettséggel bíró semmit sem szólhat, az megint bizonyos dolog. De már most ebből azt következtetni, hogy a rajz tanítása fölösleges, épen nem szabad, hanem ellenkezőleg ebből azt lehet csak helyesen következtetni, hogy a rajz tanítása —- ha célirányosan kezeltetik — az átalános aesthetikai érzéket is fejleszti. Az egész ellenvetés tehát egyoldalú, s nem az folyik belőle, hogy az általános aesthetikai képzettségű ember alaposan megítélheti a képzőművészeti terméket, hanem megfordítva: hogy a rajz tanításánál nem szabad figyelmen kívül hagyni az esthetikai érzék fejlesztését, hanem annak ezúton is szolgálni kell. Azért, mert a mathematika a filozófiából, s megfordítva a filozófia a mathematikából nyer saját céljának megfelelő támpontot; vagy mert a költészet minden humanistikai tárgy által nemes anyagot nyer saját tárgyául ; hogy a história erkölcsi anyagot szolgáltat az események előadásában; vagy hogy a physika, a chemia, ermészetrajz és mathematikából helyes és céljának megfelelő elveket képes magának meríteni; azért sem az egyik, sem a másik tantárgyat elvetni nem szabad, hanem mindegyiket oly mértékben kell tanítani, hogy a közös célnak— az átalános műveltség fejlesztésének — megfeleljen. Ha tehát a rajztanitás az általános aesthetikai érzék fejlesztésének szempontjából kezeltetik, akkor nem csupán kézi ügyességet sajátít el általa a tanuló, hanem ez iránybani helyes érzéket és értelmet is; mert csupán a rajztanitás által adhatjuk a tanulónak kezébe azon biztos Ariadne-fonalat, mely őt a képzőművészeti termékeknek — mint ilyeneknek — teljes felfogására, és alapos megítélésére vezeti. Yagy annyira jelentéktelen-e az emberi szellem által produkált képzőművészeti tárgyak légiója, hogy azok még csak azt sem érdemlik meg, miszerint átalános műveltséggel biró ifjaink az emberi szellem ez iránybani nyilvánulásainak főbb vonásaival megismerkedjenek ? Hiszen az ilyen feltevés ellen minden látni tudó szem, s minden érezni tudó kebel méltán kikelhet. — Nem csupán irodalmi téren produkál az emberi szellem classikus műveket, hanem a festészet és szobrászatnak is megvannak az ő saját classikus termékei, és
