Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1874
5 bajos volna eldönteni a kérdést, hogy az emberi szellem teremtő erejének melyik módjához — a költészeti vagy festészeti és szobrászatihoz — van-e kötve régibb, traditiónálisabb fény? S ha a költészet tanítása által képesek vagyunk tanítványainkban a nemes gondolkodás csiráját elvetni, s a helyes fogalmat megadni a szép és remek művekről: akkor bizonnyára a — célirányosan kezelt — rajztanítás által képesek leszünk tanítványainknak oly szellemi kincset biztosítani, melynek az életben mindannyiszor gyönyörködtető, s a lelket nem kevésbbé felemelő és törekvésre buzdító hasznát veendik, valahányszor mesterművet lesz alkalmuk szemlélni, mert ismerni fogják a szellemi képesség fokát, melyen a mesternek állnia kell, hogy teremtő lelke művében megszólaljon; míg ellenben ma — amidőn gymnasiumi növendékeink a rajzolásról semmi alapos ismerettel nem bírnak — lehetetlenség az, hogy meg tudjanak becsülni oly irányú működését az emberi szellemnek, mely rajzolás által — mint előttük teljesen ismeretlen módszerrel — lett előállítva. A tanuló ítélő képességét pl. o. nyelvkezelés tekintetéből az által eszközöljük leginkább, hogy velük a classikus irodalom termékeit elemeztet- jük. Ámde mielőtt ezt tennők mindenesetre szükséges, hogy a nyelv elemeivel megismerkedjék, mert addig a classikus nyelvezet szépségeit sem elemezni, sem helyesen felfogni nem képes. S hogy a nyelvkezelés könnyüd- ségének és mégis értelemteljes használásának szempontjából mennyire szüksége az, hogy a tanuló saját erejére támaszkodva is munkálkodjék: azt nyelvtanáraink mindannyian tudják. Sajátságos körülmény az, hogy huma- nistikus készültséggel bíró emberek legnagyobb része — tapasztalat bizonyítja — mennyire járatlan a legegyszerűbb képek készítésében, s mégis mily makacsul állítják közülök sokan, hogy a rajz tanulása fölösleges, és pedig rendesen azok, kiknek a rajzolásról vagy épen semmi, vagy a semminél nem sokkal többet érő fogalmuk van. Az ilyenek azután rendesen előrántanak egy csomó bölcs mondatot minden más tudományból, hogy állításaikat látszólag bár — de mégis valamennyire alaposnak tüntessék fel, pedig csak azt kellene megfontolniok, hogy olyasmi ellen harcolni elvből nem — hanem csak visketegségből lehet — amit nem ismernek. Vannak ismét olyan ellenségei a gymnasiumi rajztanításnak, kik a rajzolást valamely általuk végzett (rendesen régibb időben) középiskolából ismerik, vagy saját szorgalmuk után tettek a rajztanulásban kísérletet, s a művészet ezen ágában vajmi kevés vagy semmi haladást sem tettek, holott más tudományágakban kellően tudtak előre haladni; s ezek teszik ki azon légióját a támadóknak, kik semmi egyebet nem látnak a rajz tanulásában, mint a kézi ügyesség fejlesztését. De ez igen természetes, mert vagy a rendszer, mely szerint tanultak nem is volt egyéb mint kézi gyakorlatok, vagyis a minden értelmet kizáró lelketlen másolgatás, és így méltó boszúsággal emlékezhetnek az elvesztegetett időre, mit a rajz tanulásával töltöttek; vagy ha jó volt a rendszer — ami fel sem tehető — akkor saját egyéni fogyatkozásaikat akarják felróvni a tárgynak. Az illyeneknek legfeljebb azt a kis fáradtságot ajánlhatjuk, hogy nézzenek meg egyszer egy jól rendezett rajziskolát, s kísérjék a tanítás módszerét csak addig figyelemmel, mig a fokonkénti haladást, s a tanulók értelmének nyilvánulását észrevették, és akkor azonnal ők lesznek a legelső védői azon eszmének, hogy a gymnásiumban a rajzot tanítni kell. Az, hogy a rajztanítás gymnasiumainkban az átalános műveltség szempontjából megkívánható, eléggé kitűnik azon tényből, miszerint a classikus ókor nem csupán nyelvtermékekben, hanem a festészet és szobrászat remekeiben is utánozliatlan műveket hagyott reánk, és nincsen semmi okunk az utóbbit annyira leszorítani az előbbi mellett, hogy még csak figyelemre se méltattassék. Eléggé kitűnik a rajztanítás szükséges volta azon tényből is, mert az emberi szellem műremekeket mai napság is nem csupán irodalmi, de a szobrászat és festészet terén is ép oly mértékben produkál, és igy kell, hogy az emberi szellem ezen két főiránybani működése egyenlően, s jelentőségének teljes mértékében méltatásban részesüljön. Ha talán valaki abban találna akadályt, hogy a szobrászat és festészet műremekei nem tüntethetők oly könnyen tanítványaink szemei elé — mint a költészetiek, ebben teljesen igaza van, mert azokat nem lehet a nyomda segítségével sokszorosítani; de ezen körülmény méginkább parancsolja azt — mihelyest a méltatást elvileg elfogadtuk, — hogy meg kell a tanulókat a tárgy elemeivel annyira ismertetni, amennyire az iskola szervezete, s a körülmények megengedik. Ismertessük meg ifjúinkkal a rajzolást annyira, hogy a művészet ezen nemében azon alapelveket bírja, melyek nélkül nagyobb szabású műveket sem felfogni, sem kellően méltányolni nem tudhat, s akkor megadtuk nekik a műveltség azon fokát, melyre e Ikerül lietlen szükségük van, hogy műélvezet és annak méltatása sajátjuk legyen. Azok, kik azt hiszik, hogy minderre a classikus nyelvtermékek és az
