Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1870
ö tónak nem tekinthetem, mert minden szavából látom, hogy ő inkább Steinbart és Susemilil elmélkedéseit tanulmányozta, mintsem az eredeti Platont és annak gondolatainak egységes és tiszta összefüggését. A Schaar- schmidt által kihozott negativ eredményekhez vezetnek oly Steinhart- és Susemihlféle tárgyalások, melyek Plató gondolatai összefüggésének nehézségeit közbeszőtt, Platótól idegen elmélkedések által elfödik és azért a valódi összefüggést semmiképen sem képesek kipuhatolni. Ily Schaarschmidtféle tárgyalás tehát talán jogában van és érvényesíthető oly fejtegetések irányában, melyeken — fájdalom — keresztül kellett menniük Platon világ. s gondolatainak, hanem azért még nincs jogában és nem is érvényesíthető maga az eredeti Platon gondolatai ellenében. Még egy más fontos, Plato dialógusai felett irt tanulmányt mindjárt elöl Schleiermacheré mellett kellett volna felemlitenem, minthogy az Schleiermacher bevezetései mellett méltóan megáll s ez a „Platoni tanulmányok“ czimü munka Bonitztól, mely Bécsben 1858-ban két füzetben jelent meg s négy párbeszédet u. m. a „Gorgias, Euthydemos, Theaetet és Sophistes“ elemezését tartalmazza, melyekhez csatolá még a berlini tudományos akadémiában felolvasott értekezését a „platoni Laches“-ről. Bonitz azon helyes nézetből indul ki értekezéseiben (lásd első füzetének tanulmányai ü. és 40. oldalát), hogy Platon minden egyes párbeszédének czélja és irányzata nem puhatolható ki máshonnan biztosan, mint azon gondolatmenet és beosztás szó ros taglalásából, melyet maga Platon világos szavakban kijelölt. Hogy pedig erre nézve Platon maga minden párbeszédénél kétségbevonhatlan s oly világos útba- igazitásokat ad, melyek észrevételével minden müvének egységes czélja és irányzata könnyen megérthető : azt Bonitz az említett 4 párbeszéd gondolatmenetének remek taglalása által példásan megmutatá. Bonitz ezen értekezéseit és Schleicrmachernek fenntemlitett kitűnő munkáját választám én is példánykép gyanánt, melyeket követni s melyek helyes eljárási módját s páratlan módszerét folyvást szem előtt tartani akarám alább következő értekezéseimben, melyekben — a nélkül hogy magammal vagy épen másokkal elhitetni igyekezném, hogy a szemeim előtt lebegő példány képeket csak távolról is elértem volna — azt, a mit Bonitz terjedelmes müvében és tüzetes okadatolásaiban kifejtett és nézetem szerint mindenkorra megállapított, én csak Platon egyes müveihez való bevezetés gyanánt és egyes kijelelt főbb mozzanatokban, mintegy eddigi platoni tanulmányaim mutatványaként a következő tiz platoni párbeszéd (t. i. „Protagoras“, „Charmides“, „Euthyphro“, „llippias minor“, „Meno“, „Pliaedrus“, „Symposion“, „Pliaedon“, „Kratylos“, „Philebos“) taglalásában röviden keresztül vinni megkisérlettem. Ezek közül „Phaedon“ képezendi a most következő első szakasz tárgyát, (a többi 9 névszerint említett párbeszéd már kész fejtegetését másutt szándékozom közzé tenni,) melynek fejtegetésénél nézetemet csak lehető legrövidebben fejezendem ki, fenntartván magamnak a jogot, hogy egyes állításaimat később tüzetesen és részletesebben indokolhassam. Bonitz a „platoni tanulmányokéhoz irt bevezetésében (pag. 1—10.) bőven előadja azon szempontokat, melyeket alkalmaznunk kell, hogy minden párbeszédben a szerző által kifejezni akart gondolatmenetet, főeszmét és irányzatot magunkévá tegyük. Ezen Bonitztól kijelölt szempontok voltak irányadók az én fejtegetéseimben is, s azért munkám elveinek bírálóit egyszerűen azokra utalhatom, a helyett, hogy azokat egész terjedelmükben ismételnem kellene. Mert legalább én azon erős meggyőződést táplálom, hogy csak úgy juthatunk minden egyes párbeszéd, és Platon összes munkáinak teljes megértésére, ha a Bonitz által ajánlott és 4 párbeszéden mesterileg kivitt módszeres eljárást valamennyi párbeszéd tanulmányozásánál alkalmazzuk. Végül megemlítem, hogy a nagy görög bölcsészt magyar fordításban, az egyes párbeszédeket bevezetéssel ellátva s leginkább Schleiermacher munkája nyomán haladva, jeles hazai tudósunk Hunfalvy Pál mutatta be a magyar közönségnek. („Plato munkái“ fordította Hunfalvy Pál, Pest; 1853 és 54, I. kötet; tartalmazza Euthyphront, Apológiát, Kristont, Phaedont, Alcibiadest, Lachest, Protagorast, Menont és Gorgiast.) Sajnos azonban, hogy ezen, jelenleg a philologia és nyelvészet más terén nagy sikerrel működő férfiú nem közölte a magyar közönséggel Plató teljes müveit. A mi Phaedont illeti, örvendek, hogy eme párbeszéd eszmemenetének és czéljanak meghatározásánál nevezett tudóssal csaknem ugyanazon eredményre jutottam, — bárba, % mit előre megjegyzek, Hunfalvy müvét csak akkor kaphattam kezemhez, mikor nyomozásaimmal már teljesen elkészültem. —
