Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1867
A mértan ineakedvdtctéséről a tanítás első fokán. Midőn örvendetes jelenségnek vette a magyar közönség azon tényt, miszerint ötvenkét magyar születésű tanuló látogatja a zürichi műegyetemet, elismerte a természettudományoknak, tehát a mathesisnek is nagy fontosságát. Mert tudjuk, hogy a mathesis azon alapkő, melyen a természettudományok nyugszanak, vagy ha egy képpel akarunk élni: a mathesis hasonlít egy épületnek képzeletünkben létező tervéhez, a természettudományok a mathesis alkalmazása által mintegy építenek és ékítenek ott, hová a mathesis rideg vonalokat rajzolt. Azonban én ezen jelenségben semmi kielégítőt nem látok, egy részt azért, minthogy ezen szám, hozzávetvén még azok számát is, kik a budai műegyetemen, a pesti tudományegyetemen abécsiés másikülföldi egyetemeken mathesissel foglalkoznak, nagyon kedvezőtlen viszonyban van azok számához, kik más, leginkább a jogi pályára lépnek, vagy kiksennnihatározottéletpályát nem választanak; pedig a mathesisnek, mint minden természettudomány nélkülözhetlen segédtudományának a mai korban, midőn kétségtelenné vált, hogy azon nemzet örvend a legnagyobb jólétnek, a mi után gyakran vad rohammal törekedünk, mely megismervén a természettörvényeit, annak kiaknázása által gyarapítja anyagi és ez által szellemi gazdagságát is, legtöbb, vagy — a magyar nemzet történelmi fejlődése — és politikai viszonyainál fogva — legalább annyi művelővel kellene bírnia, mint bírnak a jogi és politikai tudományok; más részt pedig azért nem mondhatni örvendetesnek ama jelenséget, minthogy azon örömünk kifejezése által, hogy külföldön tanulnak ifjaink, elismertük azt, miszerint itthon nem találnák azt, a mi után ők vágyódnak. Ez utóbbi bajon könnyű volna segíteni, ehhez csak amaz ismert három dolog, t. i. pénz és pénz és ismét pénz kell, azonkivííl annak belátása, hogy a magyar tanuló ifjú nem követne el sarkalatos vétséget, ha itthon is idegen nyelven, idegen tanártól — a mit külföldön most is kénytelen megtenni — tanulná a mathesist addig, mig azon derék férfiaink, kikkel már is bírunk, a magyar nemzet kebeléből kellő számú társakat nyernének, kikkel együtt mind számra, mind belértékre nézve méitóan képviselhetnék a mathesist Magyarországon. Azonban, nemde oktalannak tartanók azon kereskedőt, ki valamely áruczikkből a kereslethez képest túlságos nagy készletet tartanaV Nagyon különösnek fog tetszeni, ha kimondom, hogy ezen állítást a tudományra, nevezetesen a mathesisre akarom hasonlatképen alkalmazni. Pedig úgy van, vétkeznénk, ha sok oly tanerőt fizetnénk, melyeket igen csekély számú tanuló , vagy talán épen egy sem keres meg. Es valamint a sokáig tartott készlet elavul, úgy a legbuzgóbb tanár is ellankad, elkedvetlenedik, ha észre veszi, hogy tárgya 1*
