Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1866
9 kezében meghódíthatja, az egész világot s neki ront még saját eszének is, meg nem gondolva hogy fegyverét, ez gyártotta. így keletkezik azaz imelygős faja a tudákosoknak, a kik még le sem fújva az iskola porát, azt vélik, hogy egy lehellettikkel az egész szellemvilágot elfujhatják ; a kik kicsinyléssel beszélnek a bölcsészeiről, erkölcsi rugókról, lelki életről; a kiknek szemében balgaság, babona, előitélet minden, a mi nem kétszer kettő, a mi nem épen megmarkolhat«' Hogy az elbizakodott, éretlen hadonázásnak elejét vegyük, szabjuk meg jó eleve a határt, me lyen belül e fegyver diadalmasan forgatható, «le a melyen túl elveszti élét; figyelmeztessünk arra, hogy az érzéki tapasztaláson kívül van még egy más rendű tapasztalás, nem kevésbbé meggyőző erejű; hogy vannak tények, melyeket az öntudat registrál s melyekre nem csekélyebb biztossággal támaszkodhatni, mint, a, külső természetben észrevett tényekre — hogy gondolkodom, hogy akarok, ezt szintoly kevéssé vonhatom kétségbe, mint azt, hogy a nap süt, a kő a földre esik. Mindenek fölött pedig oltsuk be a fiatal lélekbe a szerénységet, mely nélkül nincs igazi bölcsesség, általában igazi nagyság. Azért első sorban legyünk szerények minma- gunk is, bevallván, hogy az okok és okozatok lánczolatának csak a közepét bírjuk megragadni, de az első és végső szemekhez eszünkkel hozzá nem férhetünk ; hogy itt, az érzéki tények világában is minduntalan föltevésekre szorulunk; hogy valahányszor kiejtjük azt a szót „erő“ olyasmit mondunk, a minek lényegét, felfogni nem bírjuk ; hogy bármily tágas is a mező. mely az ismeretnek már meg van hódítva ez még mindig csak parányi része azon határnak, a, melyen még csak képzeletben száguldozhatunk, a melyet sejtelmekkel tudunk csak betölteni. S ez egy másik nyomatékos ok arra, hogy a sejtelmet az oktatásban igazolt, szükséges elemnek tartsam. A tanártól méltán követeljük, hogy oda tudja, magát helyezni tanítványai álláspontjára — ez a követelés nem csupán az értelemre, ítéletre vonatkozik, ez a követelés a felfogásra, érzésre, általán véve az összes lelki működésre nézve érvényes A gyermek, az ifjú tele van illusiókkal — ezeknek egy részét már az iskola kénytelen lerontani. Nagy rész jut belőle a természettannak. A fiú megtudja, hogy az a kék ég, melyet mennyországnak tartott, a holtán elhalt anyja virraszt fölötte, hogy ez nem egyéb levegőnél — értelme felvilágosodott, lelke mégis elsötétül. A ki tudja, mennyi megnyugtató érzést, mennyi boldogító visszaemlékezést temethet romjai alá egy-egy megdöntött illusio, az nem fog durva kézzel belenyúlni e tündérvilágba az gondoskodni fog róla, hogy midőn a tündéreket elűzi, helyök üresen ne maradjon. Ne tépjük le a gyenge hártyát úgy, hogy vadhús nőjön alatta ,hanem iparkodjunk arra,[hogy a szervezet ép erőteljes bőrt növeszszen alatta — ha ez megvan, veszedelem nélk d foszthatjuk le a hártyát. Ne rontsuk le az illusiót, a nélkül hogy equivalenst nyújtanánk helyette, mely nálánál fényesebb habár nem oly kápráztató, megnyugtatóbb és szilárdabb habár nem oly andalító és elringató. Ez pedig nem egyéb, mint az igazság meg az a hit mely minden emberben meggyökerezik , a ki elég eszes, éplelkü és szerény meggyőződni a felől, hogy a végetlent nem bírjuk felfogni még az időben és térben sem, hogy bölcsességünk nagyon fogyatékos azon bölcsességhez képest, mely a mindenségben nyilatkozik. Tudományunkkal soha sem fogunk a dolgok legvégire járni, bármennyire haladjunk; a hol pedig a, tudás végződik, ott kezdődik a hit. Nem szeretnék félreértetni: koránsem akarom, hogy physikai oktatásunkba hittani, vagy épen valami positiv vallástani elmélkedéseket szőjünk — ily zűrzavart a világért sem óhajtok; nézetem csak az: intézzük ez oktatásunkat úgy hogy az igazságnak, a természet helyes felfogásának szilárd ÁG. IIITV. ÉKTKSiT
