Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1866
7 gokat is említ olykor-olykor, melyekről előre tudja, hogy nem fognak megértetni. Ilyen ormok, melyek körrajza a távol ködében elmosódik, a láthatár tágasságát éreztetik, a tudni vágyat ingerük, haladásra ösztönöznek, sejtelmeket gerjesztenek. A sejtelmet pedig, mely gyakran a hajnal hasadását megelőző szürkület, korán sem tartom az oktatás köréből kitaszítandónak. E tárgyra még alább vissza fogok térni. Hibásnak tartom azt a szigort is, mely az oktatásban csupán az elemző, fejtegető, okoskodó, következtető értelem fegyvereivel akar élni. s azon elvet tartva, hogy minden hasonlat sántikál, lelkiösmeretesen kikerül minden képet, minden hasonlatot, s azt hiszi, hogy a tudomány méltóságát koczkáztatja, ha népies köntöst ölt magára. Bizony pedig módjával fűszerezve jobb Ízűnek, emészthetőbbnek találnák a tudományt, nemcsak a serdülő ifjak, hanem az érettebb eszűek is. A mi névszerint a hasonlatokat illeti, nem szorulunk-e gyakran a gondolat megérzékitésére, s hegy azt a mi belvilágunkban történik, felvilágositsuk, nem kölcsönözünk-e képeket a külvilágból ? miért ne fordíthatnék meg ez eljárást, s midőn a külvilág tüneményeit fejtegetjük, miért ne hasonlíthatnék azokat össze emberi cselekvényekkel, képiesen miért ne ruházhatnék az anyagra emberi tulajdonságainkat, melyekről hanem is tiszta fogalmunk, de határozott érzésünk van már gyermekkorunkban is? Szólunk például a nyomásról, melyet a viz az edény oldalára gyakorol: erről meggyőzhet az a jelenség, hogy ha rést nyitunk az edény oldalán, a viz kicsordul. Az okoskodás igen egyszerű s még is azt hiszem, nem fogja eléggé meggyőzni a hallgatót, a ki a nyomást a súlytól, a lefelé hatástól még nem birja kellőleg elválasztani. Folyamodjunk hasonlathoz: ha tömegesen, de szép csendesen álltok a szoba zárt ajtaja előtt, akkor ha az ajtót meg is nyitják, helyben maradtok; de ha neki dűltök az ajtónak s nyomjátok, mihelyt az befelé hirtelen megnyílik, be fogtok omlani. Azt tartom, hogy e kép a tünemény megértését nemhogy zavarná, de elősegíti s maradandóvá teszi, mert a tüneményt egy mindnyájoktól jól ismert eseményhez fűzi. Ha az ellenálló közeget ember-tömeghez hasonlítom, melyen át kell törtetnem, könnyen megértik, hogy ezt az akadályt annál inkább fogom megsínleni, minél sűrűbben állnak az emberek, s minél gyorsabban haladok. A vágy mely az embert az akadályok leküzdésével bizonyos czél felé hajtja, tettekre ösztönzi, és azon mértékben csillapodik, a mint tettekben megtestesül, szűnik ha a czél el van érve, — kedvező hasonlatul ajánlkozik sok esetben, midőn megakarjuk értetni a feszélyt, a hathatóságot, mely a testet mozgásra indítja, föl akar juk derítni a mintegy lappangó vagy holt erőnek eleven erővé való átalakulását. Különben emberi cselekvésünk, erkölcsi világunk meg a külső természet annyi para- lellát tűntet föl, hogy a példák halmozását fölöslegesnek tartom. A mi a mennyiségtani megalapítást illeti, mely eleinte csak az egyszerűbb esetekre szorítkozik, de a felsőbb folyamban a főhelyet foglalja el, itt nézetem szerint a legnagyobb gond fordítandó arra, hogy a növendék helyes fogalmat szerezzen magának az egységekről, melyek alapúi vétetnek. Az egyenletekben kifejezett vonatkozások csak akkor fogják tisztán eléje tük- röztetni a törvényt, a mennyiségileg kifejezett hatók és hatások kölcsönös viszonyát csak úgy fogja érthetni, ha mindig szem előtt tartja, mily hatók és hatások vétetnek e mennyiségek egységéül. Azért ezen egységek tisztázását minél többször megújítjuk, annál jobb. Különben, hogy minél több alkalom nyújtandó a kifejtett egyenletek önálló alkalmazására, az magától értetik. Ha most azt kérdik, mivel fejezzük be az oktatást, a dán természettudóssal, 0 erste d de 1 felelek, a ki azt mondta, hogy minden tudománynak a szép előadásával kell vég
