Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1866

6

ismét csepegős vízzé vált. A ki már hegyen járt, tudja hogy odafenn hidegebb van: a vizgőzök odafenn meghűlnek, így támadnak a felhők s további sürűdés folytán a vízcseppek, az eső. Hát a vizgőz honnan kerül oda fel? A tengerből, a folyókból, melyeket a nap heve elpárologtat, mint a tűz heve a fazék vizét. De hisz ezt a párát nem látjuk — a mi páránkat, lehelletünket se látjuk nyáron, télen pedig igen, mert a vizgőz csak akkor látszik meg, ha már bizonyos fokig megsürűdött, s minél nagyobb a hideg, annál hamarabb éri el azt a fokot; aztán a nap heve nem is oly erős, mint a tüzé, a tenger vizét nem forralja fel, csak elpárologtatja. Hát tovább a leeső cseppek hová lesznek ? Ismét részint elpárolognak, részint beiszszák a növények s táplálkoznak vele stb. egyrészt pedig beszivárognak a földbe. Ott aztán meggyűl — azért ha vizet keresünk , kutat ásunk, le a föld mélyibe — gyakran maga is talál utat kifelé p. o. hegyek lejtőin s igy támadnak a források. Ezekből aztán patakok, ezek összefolyásából folyamok erednek, melyek a tengerbe, tavakba omlanak — a nap heve alatt elpárologva a viz ismét fölszál], megsürűdik s visszakerül a földre. — Azt hiszem, hogy az ily fejtegetés - melyet csak főbb vonalaiban jeleztem — nem hogy physikai előismeretekre szorulna, de sőt nagyon alkalmas arra, hogy ily előismereteket szolgáltasson; azonfelül pedig képet nyújt, mely a természet csodálatos rendje iránt érdeket költ és bővebb ismerkedésre ingerel. De ugyanezen tünemények lánczolata még sok más fejtegetésre is szolgáltathat alkalmat: a leeső cseppnél megemlékezhetünk az esésről, a nehézségről, a felhők lebegéséről s az úszásról, vagy tekintetbe véve a csöppnek koppanását a kövön, színjátékét a napsugarakban, egy kis akustikai vagy optikai kirándulásra indulhatunk.

Ily módon fölgerjesztjük a növendékben azt a gondolatot, hogy az erők együtt, mintegy társaságban működnek, hogy a tünemények egymással kapcsolatban, közösségben vannak. Megismerkedik sok tüneménynyel közvetlenül a természetből kikapva, nem pedig a mechanika, hőtan, fénytan, hangtan stb. fejezetek alá sorozva, s hozzá szokik szabadon széjjel tekinteni.

Egyébiránt nem szükséges a fent idézett jelenségekre szorítkoznunk : az elröpitett kő, úszó jégtábla, fellobbanó gyufa s más efféle közönségesen ismert jelenségek igen alkalmas kiindulási pontúi szolgálhatnak.

Ily előkészület után jöjjön aztán a rendszeres természettan, mely a tüneményeket csoportokra szedi, külön-külön vizsgálat alá fogja, elemzi, és lefolyásuk módját és törvényét kísérletekkel megalapítja, felvilágosítja. Most már nem lesz teljesen avatlanokkal dolgunk: , bátran elemezhetjük a tüneményeket, melyek közül sokat egészben véve már ismernek, s a kísérletet kevesebben fogják megbámulni, de annál többen megérteni s meggyőző erejét elismerni.

Az a követelés különben, hogy a tanuló a mit hall és tanúi mind meg is értse, hogy a második lépést ne tegye, mielőtt az elsőt nem tudja alaposan, teljes szigorral meg nem állhat. Bármily okos szép rendben kapcsolódjanak is egymáshoz a tudományban a tételek, miután a kapcsolat nem csupán lineáris, hanem több oldalú, valamely tételnek igazvoltát, jelentőségét, úgy szólván hatáskörét csak akkor foghatjuk fel teljesen, ha már a vele kapcsolatos tételeket is ösmerjük. De még ott is a hol a tudományos ismereteket oly egyszerűen fűzhetjük egymáshoz, mint a láncz szemeit, a sornak egy-egy tagját csak akkor bírom igazán, ha már az utána következő tagot is megkaptam. Az előzmény megalapítja a következményt, de ez utóbbi meg felvilágosítja amazt. Sok, a mit az első lapon nem értünk, világossá lesz, midőn a véglapokat forgatjuk. Azért az ismétlés nemcsak föleleveníti a tanultakat, hanem ki is egésziti. Egyébiránt nem is szükséges, hogy a tanuló mindjár mindent értsen, sőt azt hiszem, a tanár jól teszi, ha oly dől-