Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1865
8 colom, lesz poculum, ímotoírj, lesz epistula • l -j- consonans előtt a nem i vagy é vé, mint a szabály két consonans előtt kívánná, hanem w-vá lesz, p. o. salsus, insulsus; sepelio, sepultus stb.; az u gyakran áll n -}- consonans előtt is, p: o- ferunt, homunculus stb. Az e különösen végszótagban orrhang előtt szokott állani, p. o. septem, v. ö- imá, nomen, szkr. náman, cornicen, gyök : can; az e-nek különösen r előtt van a helye, p. 0. camera, ebből : y.auáoa, operis, de nominis, steterunt, ebből: stetisonti, v. o. stetisti, veheris, ebből: vehis, v. ö. vehit-ur,peperi eh. pe-pir-i, ettől: par-io, épen úgy mint cecini, ettől: can-o; offero és nem mint az analogia szerint várható volna aff.ro, ettől: fer-o, v. ö. col-ligo. ettől: leg-o. Továbbá e áll több egymásra következő consonans előtt is váltogatva i-vel, mely utóbbi rendesen egy consonans előtt szokott állani, p. o. judex, de judicis, eques-ter e h. equet-ter, equit-ter, de equit-em; asellus, ebből: asin(u)lus, v. ö. asinus; consecro, abreptus stb. De az i is gyakran megmarad, p. o. attingo, infringo. Következő hangcsoportok: ént, end, unt, und nagyon ingadozók, p. o. fer- ent-em, de e-unt-em, ebből: e-ont-em, hol a régibb o, u dissimilaiio következtében maradt meg e mellett; faciendus, faciundus, mindkettő ebből :faciondus stb. Itt az eredeti önhangzó mindenütt a. Az i szereti az w-net s általában a foghangokat; az a leggyakrabban gyengül i-vé, p. o. uvxnl( de máchinu ; nominis, hominis, cecini, ezen tőalakoktól: gnáman, ghaman, ca-can. A dissimilaiio két egyenlő önhangzó összetalálkozását megakadályozza, p. o. veritas (veru-s), de pie-tas (piu-s), ebrie-tas (ebriu-s) stb. nem : pii-tas, ebrii-tas ; equit-is (eques), de abiet-is, ariet-is, pariet-is (abies, aries, paries) ; divinus (divu-s), de alienus (alius) ; levigare (levi-s), de variegare (variu-s). Az első önhangzó elváltozott ebben: méio, ebből: migjo, miio ; ei és dei régibb és helyesebb alakok mint ii és dii. Azon körülményt is, hogy az o tovább megmaradt u és v után, mint más önhangzók után egyedül a dissimilatiónak lehet tulajdonítani, p. o. nouom,, mortuos stb. Ha valamely szóból mássalhangzó esik ki, az önhangzöváltozást idéz elé; ezen önhangzóváltozás pótlónyujtás vagy összevonás által történik : 1. pótlónyujtás által. p. o. pés, ariés=péds, ariets; itt azonban a későbbi nyelvben rövidülés állott be, p. o.pedes, ebből: pedés—pedét-s, pater, ebből: páter (ncttrio)—paters, ferens—ferent-s (v. ö. <píqwv=qíoorr-g); ez különösen s előtt történik az orrhang kiesése után, mint pl. az eredetileg a-tőkhöz tartozó szók többesi ac- cusativusában: -ős (novős)= -ons szkr. navans); a comparativusban: -ior, -iőrem, ebből: -jans, -jansam, épen így pdno=posno (v. ö. pös-ui), quini—quincni, examen—exagmen (ag-o) ; g különösen j előtt szokott kiesni p. 0. máior=mdg-ior (v. ö. mag-nus) áio—ag-io (v. ö. ad-ag-ium), méio=miio=migjo stb. 2. összevonás által, p. o. amarunt, amasti, norunt, amo (ebből: amao), doces, audis (q zekből: doce-is, audi-is), invitare—vi citare, gyök : vöc, convitium—convicitium, gyök: voc, suspitio—suspicitio stb. Ezen eset különösen a kettőzéssel képzett multidökben fordul elé gyakran, p. o. égi, ebből: egigi ; féci, ebből: fefici (y, ö. cecini); épen így jéci, f'régi, födi, ebből: fofodi; fűgi, ebből: fufugi; vidi, ebből: vividi ; vici, ebből: vivid stb. Gyengülés. A latin nyelvben az önhangzó, minőségének rövidítéssel vagy a nélkül eszközlött változása által, igen gyakran megkönnyebbül. Szabályszerű ezen megkönnyebbülés a szóképző tagokban, ösz- szetételekben és a kettőzésben, sőt néha gyökszótagokban is eléfordul, p. o. gyengülés által lesz: a-ból e, p. o. fall-o fe-fell-i. parc-o, pe-perc-i, fac-tus, per-fec-tus stb-; «-bál u, p. o. gyök: cap-io, occupo; ide tartozik a hangtalan végszótagok w-ja is, mint da-tu-s, szkr. da-ta-s, régi latin oper-us, szkr. apas-as stb.; a-ból lesz i, p. o. fac-io, con-fic-io, pa-ter, Ju-pi-ter, cad-o, ce-cid-i, can-o, ce-cin-i stb.; az ilyenekben: tubi-cen, pe-per-i a fentebb érintett szabály (dissimilatio) következtében i helyett e áll; á-ból é, p. o. hál-o, an-hél-o ; ae-ből í, p. 0. quaer-o, in-quir-o, caed-o, ce-cid-i; au ból 6 és ű, p. o. causa, ac-cüso, fauc-es, suf-foco, plaud-o, ex-plod-o stb. Erős rövidítéssel még hosszú önhangzók sőt összetett önhangzók is lehetnek i(é)-yé, p. o. gnó-tus, «o-gni-tus, iouro (iűro), pe-jer-o, de-ier-o (jéro pedig jiro helyett ált, mert a mint fentebb mondók i helyett r előtt e szokott állani). Ezen őnhangzói rövidítés igen gyakori a hangtalan végszótagokban; ilyen pl. a femininum «-ja, eredetileg « (gör. «, rj), mely a régi nyelvben olykor még hosszú; ilyen a vegyesnévrayozásban a sing. abl. e ragja, eredetileg ait, ebből: aid, éd; ilyen az e igeragozás parancsoló módjának é raga, mely ha
