Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1865

7

azon szabálya szerin, hogy e az u és v előtt o-vá változik, először a második fokozat alá eső oa-vá, később a-vá lett, p. o. ennek: dűco, douco egy régibb deuco, szkr. dauk-ámi, gyök: dúc felel meg, mivel az ilyen jelenidöi tök első fokozattal képeztetnek; űro, ouso e h. euso, gör. sv-m e h. sva-w, szkr. os-ámi, eredetileg : aus-ámi, gyök : us. Az oly gyökszókban, melyek a-ba végződnek az ov önhangzó előtt ev=eu helyett áll, p. o. jlov-ont, ebből fluv-ont, flu-ont, jlov-ont e h. jlev-onti, y. ö. nlif-ovti (nl.tovm), szkr. plav-anti; jous, jour-is (jús, jűr-is) e h. áll: jov-os, joves-is, épen úgy mint gcnos, genes-is {genus, generis), ezen gyökből: ju {jungere), az első fokozat szerint képezve a mint ez a névtőknél történni szokott; jov-os tehát jev-os, helyett áll, ezen gyökből: ju, mint sdéf-og ezen gyökből: slv, és a szkr. grav-as, ebből: erű. E szerint jov-em—diov-em is visszavihetö djevem-re, mint szintén jú-piter is következő alakokra: djü-piter, djou-piter, djeu-piter, tő: djeu—^sv, mely utóbbi csak hangtani változata a djeu tőnek, gyök: dju—div {lucere, mint névtö=coe£a»i, numen coeli; a szkr. második fokozattal képzett nominativusi alak djdu-s a latin nyelvre nézve nem lehet szabályozó). — Minthogy az u első fokozata sokkal gyakoribb, mint a második, tehát a legtöbb latin hosszú ú—ou oda sorozható, mint: fúdi eh. foudi, rűpi e h. roupi stb. De az ilyenek: neu, seu—neve, seve épen oly kevéssé tartoznak ide, mint ne-uter, és ne-utiquam.

Az u első fokozatához tartozik még au is, egyetlen diphtongus, mely a latinban mindeddig megmaradt, ámbár sok részben már igen korán, különösen a népies kiejtésben az ó felé hajlik, s abba át is megy, p.

o. Idő tus e h. Plautus, plodere e h. plaudere, Clodius e h. Claudius, lótio, ebből: lautio, lavtio v. Ö. lavere stb- Az au összevonható w-ba is o közvetítéssel, p. o. raudus, rod-us, rud-us, gyök: rúd, különben rub, ruf, eredetileg rudh (rubere) ; aur-ora, eredetileg: aus-ásá, gyök : us, ebben : ur-o, us-tus; aug-eo, v. ö. ccv£a>, av^-ávm, ezekből : avy-aco, avy-aavco, gyök: vg. Ezenkívül létrejöhet au másodrendű képzés folytán is, p. o. nauta, auceps, gaudeo, ezekből: náv-i-ta, av-i-ceps, gav-i-deo stb.

Az u második fokozata t. i. ou, később ü az elsővel egészen összevág, úgy hogy csak a rokon nyelvek segitségével határozható meg, vájjon ü, ou eredetileg au, vagy pedig aú volt-e, — ez utóbbi eset nagyon ritka, mint pl. rúf-us, tőalak: raudh-as.

Az ou, ü néha hangkivetéssel másodrendű képzés által jön létre p. o. councti, cuncti, ebből: co- juncti; noundinum, núndinum, ebből: novendinum (v. ö. nundinae, tempus novem dierum); prúdens, ebből: providens.

Hangtani szabályok.

Hiatus. Az önhangzók összetalálkozása által előidézett űrt összevonás által igen gyakran el lehet távolítani. Ez rendesen akkor történik, ha az első önhangzó a, p. o. *amo=amao, am as— amais; a rag eredeti alakja: -njámi, -ajasi; amarunt—ama(v)erunt, equae=equai stb. Ide tartoznak az ilyenek is: sis—sies, senatűs—senatuis, cogo=coigo stb. — Igen gyakran megtörténik az is, hogy mind a két önhangzó megmarad: különösen u, i és az ezzel rokon e, következő önhangzóval, űrt nem képeznek, p. o. f űi, lues, fluunt (fluont). Ide sorozhatók a nevek következő végzetei is : -io, -ia, -ies, p. o. scipio, materia, materies , továbbá ezek: fieri, tenuia (tenvia), eunt, eo, -meae stb. Sőt az összetételben az ilyenek is: coactus, deesse cooptare, végre a szó belsejében az ilyen mint boo (boare). Az ür a szó belsejében csaknem mindig mássalhangzó elenyészése folytán jött létre, p. o. fluunt—flovont, boo—bojo stb.

Igen fontos szerepet játszik a latin hangtanban a hasonítás (assimilatio), és pedig nemcsak önhangzó hasonul át önhangzóhoz előre és visszafelé még akkor is, ha az önhangzók nem közvetlenül, hanem mássalhangzón át, érintkeznek egymással, hanem az is megtörténik, hogy önhangzó mássalhangzóhoz hasonul. Mindezen liasonitásnál azonban két egyenlő önhangzó nem találkozik össze s ez által ktilömbités (dissimila- tio) idéztetik elő, p. o. aureolus, gladiolus, vinolentus, ezek helyett állanak: aureulus, gladiulus, vinulentus, ezektől : aureu-s, gladiu-s, vinu-m (v. ö. longulus, turbulentus; durities és duritia; sióm, szkr. sjám). Ezen S ezekhez hasonló példákban a megelőző önhangzóhoz simul a következő, mivel o közelebb áll e és z'-hez, mint az u; az e pedig közelebbi rokon z'-hez, mint az a. Visszafelé haló, mássalhangzón átugró simulás van pl. ezekben: exul, de exil-ium facul-tas, de facil-is ; bene, de bonos, bonus stb.

A u-nek o-hoz való rokonságáról fentebb volt szó ; az u különösen ajakhanggal, különösen pedig m és l mellett szeret állani. Innen van az, hogy néha a nem i-vé, hanem w-vá gyengül, p. o. oc-cupo, au-cvp-iam, gyök .• cap ; con-tubernium, de taberna ; optumus (későbbi alak optimus) stb.; l előtt w-ba megy át az o, p. o. po-