Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1864
7 Fogarasi kutatásai közül több példát felhozni, a mondottak után egészen feleslegesnek tartom, mert hisz csak mindig ugyanazt kellene ismételnünk, még azon esetre is, ha egyes példáknál a Fogarasi által felállított mértéket, — vagyis inkább az egyes népdalok dallamának mértékét, melyet Fogarasi minta gyanánt tüntet fel — esetleg talán épen egyezőnek találnék is, a dal szövegének mértékével; —- azért a sok közül még csak egy példát akarok felhozni, kimutatására annak, mily erőszakosan tépi szét gyakran Fogarasi egyes népdalok sorait, hogy csak végre a hexameter schémáját nyerje a felbonczolt népdalok részleteiből. Ugyanis következő népdalt: Ha meghalok se bánom Úgy sincs engem ki szánjon Koporsómra boruljon Keservesen sirasson két-két sorát összefoglalva ily mértékre szabja: — I — v«/ — j \j ÍJ W W — / — és hogy hasonlóbb legyen a hexameterhez még igy is felosztja: / / Már ha az ezen mértéknek leginkább megfelelő két utolsó sort a kiszabott képlet szerint osztjuk fel és scandáljuk igy: Kopor / sóm ra bo / rúljon // keser / vesen si / rassou nem forgattatik-e ki e helyes rhythmussal biró két sor teljesen természetszerű folyásából? Az idézett népdal annál nevezetesebb, mert azt Grreguss Ágost is felhozza verstanában, még pedig Fogarasitól eltérőleg a jambusi sorú versek között, és igy scandálja: Ha meg / halok / se bá / nőm Úgy sincs / engem / ki szán / jón Kopor / sómra / borul /jón Keser / vesen / siras / son. A két első és a 4-ik sor szerinte egészen szabályos, csak a harmadik sor második lába hibás: a mi, ha az egészet jambusokra osztjuk, egészen helyes állítás, csak az a kérdés nem egészen esetleges-e a nevezett népdal rhythmusánnk eme találkozása bizonyos mértékkel? s hogy ez valóban igy is van bizonyítja az, hogy a nyelv természetes rhythmusa szerint olvasva az egyes sorokat, a „hibás“ harmadik sort sokkal jobb folyásúnak fogjuk találni, mint az egészen hibátlan első sort, — s hogy az egyes sorokat jambusi szökés szerint scandálva a természetellenes erőszakolást lehetetlen észre nem vennünk. Hiába keresi tehát Fogarasi a felhozott népdal mértékét, s hiába örül Greguss a majdnem tiszta, szabatos jámbusokból álló népdal csinos formájának; a ki e dalt költötte, annak egészen másféle rhythmus csengett fülében, oly rhythmus, melynek vajmi csekély köze van az egyes szótagok időmértékéhez. Ez alkalommal nem hagyhatom említés nélkül Dózsa Dánielnek azon fejtegetéseit, melyekben Zandirham-jának versmértékét magyarázgatja. O itt hivatkozik a magyar népdalokra, melyekben észrevette, hogy a különbféle szótagokból álló, de időtartamra nézve egyenlő értékű lábak egymással rendszerint felcseréltetnek, s egymást helyettesítik, s azt állitja, hogy’ ugyan ezt tette ő is nevezett hőskölteményében szem előtt tartva a magyar ny^elv zenei rhythmusát.
