Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1863
5 beli okmányok is találtatnak és Sicilia és Calabriában mind a mai napig sok görög elem tartatott fenn mind szokás, mind nyelv, mind városelnevezésekben1). Térjünk most már át a görög nyelv tovafejlödésére magában Görögországban. Az első iró, ki az átmenetet az attikai dialektusból a xotvrj-be képezi, Aristoteles, nevezetes az önalkotta tömött és mély gondolatokkal teljes nyelvezete miatt, mely azonban kemény, homályos és szakadozott mondatalkotásu. Szókötési okokból megemlítendő nála a szavaknak szokatlan elrendezése, kifejezési rödvidsége és merész structurája; alaktani és szóböségi tekintetben is sajátságos és épen ezért vele a görög nyelv tovafejlődésének minden tekintetben egy ríj korszaka kezdődik. Az ő irályzatával megegyezőleg irának Krantor és Thoophrast is. Megegyezik ezen változással az ezentúl keletkezett, úgynevezett Woiavr* ftrjTopuTj, mely lágy feloldottsága és az előbbi irályerővel ellentétben álló színezeti csillogás miatt nevezetes. Ezen irályzás képviselői Demetrius Phalereus, és a dagályosság s Ízléstelenséggel párosult nőies erélytelen irályzatú Hegesias. Ily módú túlzásokkal kezeltetett a történetírás is, kivált Nagy Sándor viselt dolgainak elbeszélésénél. Ide tartoznak Onesicritus, Clitarchus, Aristobulus, sőt a szellemdús Timaeus is. Ellenben Polybios pragmatikus előadása által kitűnik, bár a köznép szó- lásmódját nagyon is kiérezzük műveiben. A bölcselők között Epikur követői és a stoikusok nyelvezet dolgában a legalsóbbrendű köznép kifejezéseihez sülyedtek le. E sülyedés már magával Epikurral, a tudományosság és a tanulmányozás e megvetőjével, kezdődik. Philodemus irálya is sok hiánnyal bír. Nem kevésbé hanyag, sőt homályos és hibás Chrysippos előadása is sokféle irataiban, a melyek kivált a költőkből történt sok idézetek miatt nagyon is tarka színezetűek. A hibás előadás annyival inkább feltűnő nála, mivel, mint a többi stoikusok, aprólékos dialektikai modorú nyelvtani íiirkészésekkel foglalkozott. Ezen korszak költői közül, mint a xocvoc ouyrpapeis-ek képviselői, leginkább érdemel említést Menandros. Kallimaehos, Aratos, Apollonios és Nikandros elég tudományosság és sajátossággal bírnak ugyan, csakhogy őn főleg a régieket utánozták s e tekintetben Thcokritos is hozzájuk számítható. Augustus császár után az irályozás az egyes Írók Ízlése szerint nagyon külömböző. Dionysios, Diodoros és Strabonnál általában a világosság az uralkodó elem; Plutarchos ezeknél mélyebb ugyan, de irályozása nagyon mesterséges színezetű. Az egyes Írók ezen önkényes irályzási eljárásának közepette nem hiányzónak komoly irányú és törekvésű grammatikusok, kik a tiszta attikai kifejezést törekszenek vala újra előidézni. A 2-ik századbeli Herodian, Moeris és Phrynichos meghatározók mi vagyon ávvcxáís mi xoivüg mondva és hogy miben külömböznek a xotvo't ouyypu<ps7<;-vk a EHyves ffo^^a^síg-ektől. Az ezek által gáncsolt hibák között sok nyilván a köznépi nyelvezet alakjaihoz tartozik, így figyelmeztet Moeris a lovává alak kerülésére, mely már Polybiosnál előfordul covypc helyett; ezzel kapcsolatban van a nubiai király feliratában előforduló átpü, átpirjpi helyett, tígy látszik, hogy a köznépi nyelvezet, mint manap, úgy már hajdan is, a /«-igéket «-igékké változtatta. Phrynichos figyelmeztet az ánexpiűrjv és fjo&áv&rjv előfordulására, mely szenvedő alakok szinte köznépiek lehettek, mint jelenleg, ánexptváprjv és jjotiópyv helyett. Ily törekvések által ösztönöztetve nem csekély érdemet szerzőnek maguknak Apollonios Dyskolos a nyelvtan rendszeres megalapítása és Pollux a lexikographika tekintetében. Az Antoninusok és Hadrianus idejétől kezdve sok oly iró lépett fel, kik minden törekvésű* *) Die unteritalischen Dialecte von Mommsen.
