II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1916
Dr. Gedeon Gyula: Emlékbeszéd
tanácsosait és más úton kísérelte meg népeit, kivált pedig a forrongó Magyarországot lecsillapítani. A külpolitikai események engedékenységre bírták az uralkodót. Kész volt az ausztriai császárság egységének fenntartásával alkotmányt adni népeinek. Elhatározását az 1860. évi októberi (20.) diplomában tette közzé. E szerint az összbirodalmat közösen érdeklő ügyeket: kül-, pénz-, kereskedelem-, hitel-, vám- és hadügyet államminisztérium intézi. A reájuk vonatkozó törvényeket a Reichsrath alkotja. A többi ügy elintézése az országos kormányok dolga s ezt a tartományok gyűlésein végzik. Ebben a szellemben a császár vissza is állította Magyarország kormányát, a kancelláriát, a helytartó- tanácsot, a vármegyét és az igazságszolgáltatást ; elbocsátotta a cseh- és lengyel tisztviselőket, visszahelyezte jogaiba a magyar nyelvet, sőt még szó esett arról is, hogy megkoronáztatja magát magyar királlyá. A magyarokat ez a megoldás nem elégítette ki. A napról-napra erősebben megnyilatkozó közvélemény visszautasította a diplomát. Erre a császár elbocsátotta minisztériumát, de még 1860 végén újat nevezett ki. Schmerlinggel az élén. A februári patens (1861 febr. 26) az ó műve. Ez az összbirodalom számára közös parlamentet állít fel, mely az urakházából és a képviselőházból áll. Ez utóbbiban Magyarországot 85, Erdélyt 26, Horvát- és Tótországot 9 képviselő képviselte volna. Elfogadtatása végett 1861 április 2.-ra összehívták a magyar országgyűlést. A képviselők közt alig akadt, ki a Schmerling- féle rendszert elfogadni hajlandó lett volna. De míg az egyik párt, élén gr. Teleki Lászlóval, egyszerű határozathozatallal akarta elhatározását kifejezésre juttatni, a másik, amelynek vezére Deák Ferenc volt, feliratban tette meg azt, kifejtve benne az ország sérelmeit s sürgetve az alkotmány és felelős minisztérium visszaállítását. A tagadó választ tartalmazó királyi leiratra Deák Ferenc újabb felirattal válaszolt, melyben a leirat tételeit megcáfolja s kifejezi, hogy az ország az 1848-iki törvényekhez ragaszkodik és ha azokat nem nyerné vissza, tűrni fog továbbra is, »hogy megmentse utódainak azt az alkotmányos szabadságot, amelyet őseitől örökölt. Mert amit erő és hatalom elvesz, az idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják ; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges.« Amidőn Schmerling látta, hogy az 1861-iki országgyűlést terveinek
