II. kerületi állami főreáliskola, Budapest, 1911

V. Jelentés a testnevelésről

83 Mint győztesek kerültek ki még ifjaink közül : 2. Zsoldos László Vili. o. t. 3. helyen 10 találattal 38 körrel 3. Turcsán Ernő VII. „ „ 12. n 9 n 36 ■ 4. Beke Ferenc VI. „ „ 16. 11 9 n 31 n 5. Huszka László VII. 22 11 11 n 8 n 39 11 6. Mussek Lajos VI. » „ 23. n 8 ii 39 11 7. Szűts Pál VII. „ „ 30. n 8 ii 28 11 8. Pirkhoffer Gy. VII. „ „ 31. n 8 ii 26 11 9. Bisi Gy. VII. » v 34. n 8 ii 22 11 10. Blum Béla VIII. „ „ 36. n 8 19 fí> 11. Sehr Lajos VI. „ „ 46. n 7 ii 22 11 Intézetünk az összes között 1-ső helyre került tehát úgy győ­zelem szám arányában, mint eredmény tekintetében, a gyakorló­lövésnél és a versenyben. A győztesek közül az első 4 és Blum Béla a gyakorlólövésért ezüst, a többiek bronzérmeket kaptak és tiszteletdíjul értéktárgya­kat, amelyeket a nagym. honvédelmi miniszter úr bocsátott ren­delkezésre 50 díjra 600 koronát utalványozva. A nagyszabású támogatásért e helyen is köszönetünket fejezzük ki nagymélt. Hazai Samu m. kir. honvédelmi miniszter úrnak, valamint Szemere Miklós kamarás úrnak, továbbá Sárói Szabó Lajos honvéd őrnagy és Pogány Géza százados uraknak, az oktatásban kifejtett ügy­buzgalomért pedig Kottra Béla honvédfőhadnagy és utóbb gya­korlatra beosztott Pletz Alfonz honv. hadapród uraknak. D) Vívás. A vívásban ez évben 25, a testgyakorló körből pedig 8 tanuló vett részt. A kimutatást az eredményről, valamint az átvett tananyagot a rendkívüli tárgyak rovataiban közlöm. A rendezett verseny eredményét pedig a testgyakorló köri jelentés keretében. Vívó vizsgálatunkat a tanári testület és szülők jelenlétében június hó 15-én d. u. tartottuk az intézet tornaudvarán. A részt­vevő ifjak közül úgy szorgalom, mint ügyességért dicséretben részesültek: Skoda Kamilló VIII., Metelka Oszkár V., Weichherz Ferenc és József IV., ill. V., Balogh Lajos VII., Nősz Gyula V. o. tanulók; a kezdők közül pedig Horchler Henrik V., Bucz Béla III. B., Balog György III. B., Fenyvessy Zoltán III. B. és Ceiner László III. A. o. tanulók. Az eredmény általában igen jónak mondható s különösen a haladóknál újabban a fokozott érdeklődés csakis kecsegtető a jövőre nézve. Vívóink évközben meglátogatták a budai Torna* Egylet vívó versenyét és Santelli Italió mester vívóakadémiáját. A jegyeket átengedő egyesület és mester fogadják köszönetünket. 6* 10 lövésből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom