Budapesti Tanítóképző Intézet, 1938
13. teljesen elzárták. Szerencsés véletlen jött a megsegítésünkre. Megtudtuk, hogy rövidesen átjön a túlsó Komáromból az Egyesült Magyar Párt 3 vezető férfia: Esterházy János gróf, Jaross Andor és Szilassy Béla. Elhatároztuk, hogy a zászlókat nekik fogjuk átadni. A koraesti órákban visszamentünk a Dunapartra s a Zsófia hajó előtt sorakoztunk fel. Amikor Teleki Pál gróf meglátta a zárt rendben álló kerékpáros diákokat, szívélyes beszélgetésre odament hozzájuk. Alig fél óra múlva megérkezett Jaross, Esterházy és Szilassy. Engedőimet kértünk a felvidéki vezérektől, hogy az ifjúság üdvözölhesse őket. »Különös boldogságunk — mondotta a szónok — hogy ezeket a zászlókat annak az Esterházynak adhatjuk át, aki a világháborús összeomlás után sem hagyta el ősei földjét. Ott maradt a kisebbségi élet küzdőterén, barátjával, Jaross Andorral, hogy harcoljanak a már reménytelennek látszó magyar győzelemért«... Majd Jaross Andor intézett hozzánk lelkes, a hazafiságnak minden tűzével átitatott szózatot: »Átjöttünk az Öreg-Dunán, de úgy érzem, mégis a fiatal Dunán jöttünk át. Fiatal magyar erők duzzasztják a jövő magyarság kiapadhatatlan, erőforrásait... Úgy érezzük, hogy ebben a történelmi pillanatban teljesen egyszívű, egydobbanású magyar lelket és testet ölelhetünk át a Dunának a másik partján. Ebben a szellemben vagyunk itt köztelek és szeretnék átölelni valamennyi magyart most, hogy bizonyára magyarok leszünk ismét.« Esterházy János gróf elvállalta a zászlók átvitelét. Ennek részleteit, igazgatónk s az illetékesek, úgy állapították meg, hogy a térképformára összehajtogatott zászlókat dobozokba rakjuk s kivisszük a hajóhoz... Este újból tisztelegtünk a Zsófia hajó előtt, elénekeltük a »Nádi veréb« kezdetű dalt. A szerenádra hamarosan kijött a hajóból Teleki miniszter úr, Esterházy és Jaross. Midőn Tefejeztük a »Horthy Miklós táborába« c. nótát is, vezetőnk kérésére Teleki Pál gróf közvetlen szavakkal szólott az egybegyűltekhez. Ezt a feledhetetlenül egyszerű és őszinte megnyilatkozást igazgatónk és Mesterházy Jenő tanárunk köszönte meg. Teleki Pál gróf erre a következőket válaszolta: »Én is közületek való vagyok! Csak haladjatok tovább ezen az úton!« Már befelé akart menni, amikor hirtelen eszébe jutott valami. Visszafordult és ezt mondotta: »Kánya Kálmán külügyminiszter alszik. Nem volt lelkem felkelteni.« E megindító ünnepség után —• sebbel-lobbal — a pályaudvarra siettünk. Igazgatónktól s a tanároktól búcsúztak el fiaink. A lelkes hangulatban várakozó kerékpáros szakasz Mesterházy tanárunk kívánságára rnég egyszer elénekelte a »Nádi verebet«, melyet még akkor is vezényelt ernyőjével, amikor az állomásra már csak a robogó vonat pislogó lámpája nézett vissza. Viszontagságos (szalmán töltött) éjtszaka után másnap (okt. 12- én) reggel 7 órakor hagyták el Komáromot kerékpárosaink. A hazatérés ünnepségei a végzett munkával állottak arányban. Igazgatói rendelkezésre az egész ifjúságot a díszteremben riadóztattuk, ahol elmondotta a komáromi kirándulás történetét, hogy azok is tudják, akik nem lehettek ott. »Nem akartunk mi nagy dolgot — úgymond az igazgató — nem akartunk mi az újságokba s a rádióba kerülni, nem is gondoltunk mi arra, hogy Esterházy János grófnak és Jaross Andornak fogjuk átadni a zászlókat s, hogy éppen a kultuszminiszter úr fog hozzánk
