Budapesti Tanítóképző Intézet, 1938
14 beszélni. Nem! — Mi csak egyszerűen át akartuk juttatni a zászlókat, ismeretlenül, mert nem is remélhettünk mást. De a jó Isten megsegítette törekvéseinket és nem várt eredményhez vezettet így lehetővé tette, hogy az a törekvés, mely bennünket fütött, még külsőségeiben is nemesen nagy keretek között érvényesüljön. így lett valósággal országos jelentőségűvé a mi komáromi kirándulásunk.« A történelmi események sodrában úgy éreztük, hogy a fejlődés vonalai még nem zárultak le. — A ködbeboruló Halottak napján a bécsi Belvedere-palotában feltámadt az eltemetett magyar igazság. Visszatért a magyarlakta Felvidék!!! November 3-án az igazgatónk megint összehívta az ifjúságot. Reggel 8 óra után egy-két perceiéi ismét megszólalt a riadó-csengő. Nehezen múló, várakozó percek. Nemsokára a díszterembe érkezett a tanári kar is. Igazgatónk ismert- tette a bécsi döntés rendkívüli jelentőségét, majd arra kérte munkatársait, hogy ki-ki saját szakjának nézőpontjából méltassa e nap történelmi fontosságát. A szakszerű megnyilatkozások nyomán az ifjúság elé tárultak a visszacsatolt Felvidék történelmi, földrajzi és egyéb értékei. Akadtak olyanok is a tanárok között, akik ragyogó könnycseppjeiken kívül más egyebet nem adhattak növendékeiknek. A fiúk arca teljesen átszellemült. Lelkűknek ezt a fogékony állapotát használta fel igazgatónk arra, hogy a következő intelmet intézze fiaihoz: »Aki mától! fogva ugyanúgy végzi munkáját, mint eddig tette, az rossz magyaö ember. Mindenkinek még többet kell dolgoznia.« Pillanatonként fel- dübörgött a taps, felharsant az éljen... Déli 12 óráig tartott a rögtönzött ünnepély. Ezután a közelben lévő Pilsudski-emlékműhöz vonultunk, a szabad lengyel nemzet iránti hálánk és őszinte szeretetünk kifejezéséül. November 5-én, szombaton d e. 11 órakor, büszkén, lobogó zászlóval az élen, zártrendi sorokban vonult ki ifjúságunk a budapesti tanítóképző-intézeteknek az Országzászlónál lezajlott hazafias ünnepségére. Pattogó díszmenet, villámgyors fordulatok, majd felhangzott nemzeti imádságunk, a Magyar Hiszekegy. Az V. évesek szónoka (Övári Sándor) az emelvényre lépett. Idézte a miniszterelnök úr szavait: »Az ünneplés és az öröm napjai rövidek, reánk ezentúl kemény munka vár!« Célunk Szent István ezeréves birodalmának a feltámasztása. A testvérintézetek művészi kísérőszámokkal tették még felejthetetlenebbé ezt a szívbemarkoló ünnepélyt. A lelkesedés első hullámainak elültével áldozatos szívvel tettünk hitet magyarságunk mellett. Még e hó 19-én (közkívánatra megismételtük 26-án) tánccal egybekötött műsoros estet (Budaváry László: A kassai kriptában c. művét adták elő növendékeink) rendeztünk a Magyar a magyarért mozgalom javára.. A 903 P-t számláló tiszta jövedelemből 800 P-t Wagner Ferenc juttatott el az Ínségben lévő ipolysági magyar testvéreknek. Szeretetadományunkat a legszebb ün-. népén, karácsony szent estéjén, osztotta ki meghitt ünnepség keretében — egyenlő arányban — a 20 legjobban rászoruló ipolysági magyar családnak. A fennmaradó 103 P-t pedig az intézetünkbe került felvidéki növendékek felsegélyezésére fordítottuk. Sokan azt gondoltuk, hogy az ünnepségsorozat a tanulmányi' színvonal csökkenését fogja eredményezni. Éppen az ellenkezőjét
