Budapesti Tanítóképző Intézet, 1937
10 A Felvidéket megszálló ellenség felszólította, hogy maradjon az időközben Znióváraljáról Stubnyafürdőre áthelyezett tanítóképző intézetben. Visszautasította az ajánlatot, mire internálták. Kieszközölte azonban a kiutasítást. Minden felszerelés, podgyász nélkül mehetett a kis négytagú család át a határon Kiskunfélegyházára, hol a vörös fergeteg elvonulása után három évet töltött el kartársunk. Fiai főiskolai tanulmányaik kezdetén állottak; kérte tehát Budapestre helyezését. így került 1922-ben a VI. ker.-i áll. tanítónőképzőintézethez tanárnak. Most már jóban-rosszban együtt voltak a fiúk 1922 óta Budapesten a szeretett atyával, aki az egyikből tanárt, másikból mérnököt és a harmadikból orvost nevelt a magyar hazának. 1925 óta tisztelhetjük intézetünk tanárai sorában. A férfikor nyugalmasabb és tevékenyebb évei itt peregnek le az idők homokóráján. Irodalmi munkásságot is folytat, amellyel két szakjában: a természettanban és mennyiségtanban alkot maradandókat. Itt is a régi, fáradhatatlan, buzgó és áldottszívü tanár, ki egész délutánokat tölt el szertárában, hogy a másnapi fizikai órák kísérleteit a lehető legtökéletesebben bemutathassa. Nemcsak tanára, de megértő barátja az ifjúságnak. Olyan — ha nem olyanabb — mint volt régen, Székelykeresztúron, Csurgón, Znión. Hogy milyen volt, tudja az itt összesereglő fiatalság, de talán legjobban én magam, kinek az a szerencsés osztályrész jutott az életből, hogy két éven át tanítványa, 13 éven át kartársa lehettem az ünnepelt férfiúnak. Nem tudom eldönteni hol láttam jobbnak, önzetlenebbnek és példának: Csurgón mint tanítvány, vagy itt mint kartárs. Nagyon jól és élesen emlékezem tanulóéveimre. Előttem van első osztályos tanítónőm képe, sok mozdulata, kifejező arcvonásai és innen kezdve végig minden tanítóm, tanárom, sok tanulótársam és tanártársam arca. Eléggé jó emberismerőnek is tartom magam és mikor I. éves kis tanítónövendék lettem, már nekem is megfordult a fejemben, hogy egykor, ha tanító- ember leszek, kihez szeretnék hasonlítani, ki testesíti meg előttem a jó tanítót és nevelőt? Szemlémmel csak akkor voltam megelégedve, mikor III. éves koromban Székelykeresztúrról új tanár toppant be hozzánk, Csurgóra. Néhány óra és már tudtuk mindnyájan, kit kaptunk az új emberben. — A diákok keresnek minden tanárjuknak valamiféle megrövidített nevet. Nem mindig gúnynév az és ha nem is az, a hangsúlyban is benne van, mennyi önkéntes tisztelet és szeretet kapcsolódik ahhoz a névhez. Nekünk az új matematika és fizika-kémiatanárunk az »Öreg« volt, pedig mindössze csak 25 év volt mögötte. Lestük minden szavát, mozdulatát az iskolán kívül is és minden tettéből csak tanultunk, jobbakká váltnnk. De nem merem folytatni a visszaemlékezéseket, mert azok kifogyhatatlanul áradnának belőlem, hiszen a legbecsületesebb és szeretett tanáromról emlékezném meg, Akit azt hiszem a mi ifjúságunk és tanárkarunk most is úgy becsül, mint egykor én, a kis diák éppen 34 évvel ezelőtt. És amit most mondottam, az nem ünnepi túlcsordulás, egy utolsó udvariassági aktus, üres szóvirág. Távol állott tőlem az ilyesmi mindig és ezt is részben ünnepelt tanáromnak köszönhetem, mert az önérzet, nyíltság és a becsületes egyenesség kialakítására mindig nagy gondja volt tanításai közben. De nehéz nem dicsérni azt, ki a dicséretet olyan
