Budapesti Tanítóképző Intézet, 1935

ismertem magamban. Megundorodtam magamtól. Féltem a jellemrajzomtól,* saját hibáimtól. De vágytam az egészséges, tiszta élet után. S megkezdtem a harcot bűneim ellen. Nagyon nehezen ment! S éppen akkor volt az otthonom légköre a legrosszabb. Erről csak ennyit: édesapám otthagyta 7 gyermekét és egy gyönge asszonyt, az édesanyámat. Ilyen légkörben kellett kristályosítani a lelkemet. Nem volt kereső, apa nélkül maradtunk. — Mennyit szenvedtem én akkor és azóta mindig! Bántott a lelkiismeretem, hogy Igazgató úr milyen végtelen szeretettel akar engemet felemelni. Csatázott, vajúdott a lelkem, s ha nehezen is, de folytattam az önnevelést. Nem mentem sehová többet délutánonként, — tanultam. Igaz, hogy nehezen ment először. Úgy vitt volna a vágyam kifelé, de olyankor Igazgató úr jóságos arca tűnt elém, hallottam, amint mondja: »Magából különb embert akarok nevelni«, s ez erőt adott a küzdelemhez. Közben rohamosan közeledett a májusi összefoglalás. Ismétlésekbe kezdtem, 5—6 pontot is vettem fel egy-egy tantárgyból. Hányszor falált ott könyveim mellett az éjfél, az egy óra... És hiába ... Nem! Nem volt hiába! Mert a lelkem megszépült, van akaratom és van eredmény is. így pl. nem írok verset, nem korzózok soha a faluban, nem ülök ábrándozva, édes semmittevésben stb. Csak egy fáj, hogy Igazgató űr azt hiszi, hiábavaló volt minden, amit tett. Ez tesz mostan szomorúvá. Úgy szerettem volna Igazgató úr elé borulni, mint a tékozló fiú és sírni, sírni... Szeretném, ha az Igazgató úr segítségemre lenne további fejlődésemben is. Úgy szeretnék mindig ott lenni, ott járni, ahol Igazgató úr van, — úgy cselekedni, ahogy Igazgató úr kívánja. Szeretném, ha tanácsot adna, ha kijelölné olvasmányaimat a nyárra. Nekem dolgoznom kell a szünetben, hogy megkeressem a jövő év tandíját. De olvasni is szeretnék jellemnevélő könyvet. Szeretném a jövőben megmutatni, hogy milyen gazdag vagyok lélekben és ismeretekben. Áldja meg a jó Isten kedves Igazgató urat, amiért felemelt egy elmerülő lelket. Igaz szívből kívánja ezt örökké hálás tanítványa: N. L.«.

Ez a növendék már elment tőlünk, nem vár már semmit sem tőlünk, mégis köszönetét mond. Azóta személyesen is volt intézetünkben és újabb köszönetét mondott munkánkért.

Azonban nemcsak egyesekben látható és érezhető a hála, hanem azokban az évfolyamokban is, amelyek ismételten felkeresik az intézetet. Igen nagy fokban jut kifejezésre a hála érzelme az Iskolatársak Egyesületében. Az Iskolatársák Egyesületének minden gyűlése egyúttal a hála kifejezése is.

Sok hálát észleltem a tanítói továbbképző tanfolyamok hallgatóságában. Az 1934. évi tanfolyam hallgatói ezt nemcsak szóban és írásban juttatták kifejezésre, hanem pénzadományban is.

* Ugyanis a jobb útra térése érdekében felajánlottam neki, hogy osztálytársai őt is jellemezni fogják, ha kívánja. Azonban ez elől azzal tért ki. hogy majd később. Ügy éreztem, előbb különb akar lenni, hogy azután ez a különb mivolta is kifejezésre jusson a jellemrajzokban.

16