Budapesti Tanítóképző Intézet, 1935
tudtára adtuk, hogy egész éven át kell tanulni, s aki csak az utolsó hetekben tanul, nem sajátíthatja el a tananyagot úgy, hogy átmehessen. A végleges bukást csak úgy kerülhette el, hogy a vizsgálat előtt kimaradt. Ekkor arra kért, vegyük fel a jövő iskolai évben újból a IV. évfolyamba. Valami nagyon kicsi javulás ugyan volt, de azt éreztük, hogy akkor teszünk neki jobb szolgálatot, ha egyúttal levegőváltozást is ajánlunk. Azért azt mondottam, hogy folyamodjék máshová a IV. évfolyamba való felvételre. Két súlyos dolog érintette növendékünket: a kilátásban lévő sereges bukás folytán való kimaradás és a további felvétel megtagadása. Sohasem szoktunk várni hálát, de olyan esetben, mikor a növendék egy sereg tantárgyból bukásra áll, kimarad és a következő iskolai évre nem vesszük fel újból, a tapasztalat alapján általában csak kedvezőtlen bírálat szokott osztályrészünk lenni. N. L. esetében kellemesen csalódtunk. Amikor már egészen bizonyos volt, hogy hozzánk vissza nem jöhet, a következő levelet intézte hozzánk: »Mélyen tisztelt Igazgató Úr! Szerettem volna már jóval a vizsga előtt odamenni Igazgató úr elé és megköszönni azt a végtelen jóakaratot, amelyet velem szemben tanúsított. Úgy szerettem volna, ha Igazgató úr belátott volna a lelkembe azóta, amióta Képessynek (V.-éves növendék) megmutatta a rólam írt tanulmányt.* Amikor meghallottam, azt hittem, elsüllyedek szégyenemben. Azóta megváltozott minden. Magamra döbbentem s megundorodtam sajátmagamtól. Nem találom nyugtomat. Lel- kemet mindig bántja a hálátlanság kínos érzése. Nem mertem Igazgató úr jóságos szemébe nezni, szégyeltem magamat. Valami kimondhatatlan szomorúság nehezedett rám. Nem tudta senki otthon, hogy mi van velem. — Igen, azóta megváltozott minden. Nem minden! Én változtam meg. Most már meg merem írni, mert eddig attól tartottam, Igazgató úr azt gondolja, hogy a bukás elől akarok ezzel a kifogással elmenekülni. Nem! Magam is csodálkozom, hogy 24 évem alatt nem akadt senki sem. aki így tudott volna rám hatni, így tudta volna megváltoztatni a 24 éves ifjú életét. Oh, miért nem találkoztam előbb az én megváltómmal? Miért láttam meg benne ily későn azt a sok szeretetet, jóindulatot? — Nem tudom. De tudom, hogy így sem késő. Megtaláltam ö általa az igaz, az egyenes útat, amely az Istenhez vezet. Csak most látom, ahogy vizsgálom magamat, milyen üres, milyen célnélküli volt az eddigi életem. Csak azért tanultam, hogy egyszer megkapjam az oklevelet és aztán?... Nem is tudom, mit akartam? Semmit?! — Most már tudom, mit jelent tanítónak lenni! Talán a legszebb hivatás a világon, de most már azt is tudom, hogy annak, aki tanítani akar, előbb tanulnia kell, hogy sok hibájáról le kell szoknia. Lelkileg tökéletesnek kell lennie. Ezeket vizsgálva rájöttem arra, hogy milyen sok hibám van. Rájöttem olyan hibákra is, amiket eddig nem * Képessynek ugyanis elolvastam a fentebbi sorok egyik részét. 15
