Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

Ezért úgy gondolom, hogy felvilágosításom alapján a jövőben senki sem fog a fentebbi módon (kevés tanulásával) kérkedni.

Akik pedig keményen tanulnak, azokat arra kérem, tartsanak ki becsületes álláspontjuk mellett, a jövő mindenben őket fogja igazolni. Azért tettem ezt a kérdést szóvá, hogy a kemény dolgozásra törekvő belső erőt növeljem, a külső akadályokat pedig csökkentsem. Könnyebbé akartam tenni a küzdelmeket. A jó felfogás és a jó emlékezet Istennek kedves ajándékai, azonban a tanártestület (ha tanítói pályához szükséges minimális értelmi tehetség megvan) azt kutatja, hogy melyek azok az értékek, amelyeket a növendék önmagában kidolgozott.

Azt hiszem, ebben megnyugodhat az a növendék is, aki azt írja, hogy a legtöbb fiú lenézi, mivel kisebb tehetsége folytán mindig tanul. Azt mondom ennek a növendéknek és minden társának, hogy az előbb mondottak alapján a jövőben valószínűleg nem fogják lenézni, ha pedig ez mégis bekövetkeznék, ne vegyenek róla tudomást. Nyugodt önérzettel mondhatják, hogy ez az intézet nem a lenézőké, hanem a keményen dolgozó növendékeké. Tehát aki keményen dolgozik, az itt inkább van otthon, mint az, akiben valamely lenézési hajlam volna.

Egyik növendék önmagának hibául rója fel, hogy társai szempontjából magába-zárkózott. írásából azt éreztem, hogy ez az állítólagos hiba inkább a szerénység kifejezője, — továbbá a tanulás érdekében való magábavonulást, visszavonulást jelent. Ilyen értelemben itt nincsen hibáról szó. Társas mivoltunk nemcsak azt jelenti, hogy mindig társak között legyünk, hanem azt is. hogy a társadalom érdekében való értékes munkásságunk megalapozásáért a magányt is kell keresnünk. Az egészséges társadalmi életre nem az készül jobban, aki állandóan társak között hangoskodik (ez lehet káros természetű is), hanem inkább az, aki arra is képes, hogy magábavonultan tanul, a magányban elmélkedik, a csendben kutatja azt, mit vétett kicsiny társadalma ellen és törekszik egyrészt a felfedezett hibákat kitakarítani, értékeit pedig gyarapítani, másrészt pedig a társadalom emelkedése érdekében tudását növelni.

Fiúk! Ne keressük mások barátságát, ha azt érezzük, hogy a mi elveink egészségesebbek, mint azoké a barátoké. Ha lelkivilágukat áthatják azok az elvek, melyeket a tanártestülettől kaptak, küzdjenek bátran azok épségben tartásáért. Ne akarjuk valakinek a barátságát becsületes elveink feladásával megnyerni.

D. V. szerint: „Az évzáró ünnepély hatásaként lelkifurdalást éreztem, amikor az 1933/34. évi munkámra visszagondoltam. Lelkiismeretesebb munkával, nagyobb szorgalommal több eredményt is elérhettem volna. Az év elején nem igen törtem magam a tanulás terén. Hozzászoktam ahhoz, hogy kevesebb munkával is célt érek. Ebben az intézetben nem vált be az eddigi módszerem. Tévedtem. Kellemetlen volt a tévedés,

7 —