Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

1

de nem ártalmas, sőt nagyon hasznos volt. Beláttam, hogy hanyag, léleknélküli munka csakis eredménytelenségre vezethet. Megfogadtam, hogy ezután becsületes munkával, kitartással, szorgalommal akarok jobb eredményhez jutni”. — Fiúk! Tanuljuk meg ebből azt, hogy kevés munkával nem lehet célt érni. Ezt elsősorban az I.-éves növendékeknek mondom, de szól ez mindenkinek, aki ebben önmagára ismer. Aki eddig másutt, esetleg kevés munkával megélt, vegye tudomásul, hogy ebben az intézetben nagyon keményen kell dolgozni. Felszólítok mindenkit, akinek D. V.-hez hasonló kényelmes szokása van, hogy ezt minél előbb a szegre akassza. — Úgy látszik, hogy D. V. csak az év végén érzett lelkiismereti furdalást. Én már most az év elején hívom fel a figyelmüket arra, hogy nemcsak az év végén, hanem mindennap forduljanak a lelkiismeretükhöz, ennek szava szerint küzdjenek a lustaság, a kényelmesség csírái ellen.

Ehhez némileg hasonló D. S. esete, aki szintén nem tanult eléggé. Ennek következménye az volt, hogy az eredmény sem volt kedvező. D. S. csak az évzáró ünnepélyen ébredt arra a tudatra, hogy ez másként is lehetne. Azt írja : „Az évzáró ünnepély újra felélesztette bennem a már-már ellankadó reményt és új elhatározásokra késztetett. Elhatároztam, megfordítom az életem útját, azaz kettőzött szorgalommal fogok a többi évfolyamban tanulni”. — Ennek a növendéknek ellankadt a reménye. Fiúk! Ne hagyjuk a reményt ellankadni! Ennek pedig egyetlen útja van: vasszorgalommal dolgozni.

Egy elégséges előmenetelő növendék ezeket írja: „A társaimnak mondottam, minden lehetséges, még az is, hogy én jó tanuló, legalább kettes előmenetelő növendék legyek, ők kinevettek”. Kérem ezt a növendéket, bizonyítsa be állítását. Ez hozzá tartozik ahhoz, hogy ne beszéljünk felelőtlenül, ez hozzá tartozik ahhoz, hogy környezetünk véleményünket komolyan vegye. Szeretném, ha minden elégséges-rendű növendék ezt az álláspontot magáévá tenné, úgy dolgoznék, hogy legalább jórendű legyen. Aki csak átcsúszik, az úgy is hiába tölti itt az idejét. Ezek részére a mai nehéz helyzetben előre láthatólag állás úgy sem juthat.

Eddig küzdelmekről beszéltem, amelyek alaposabb készség, több tudás megszerzésére irányulnak, — amelyek a lustasági hajlamok legyőzésére vonatkoznak, — amelyek azt célozzák, hogy ne egy-egy társam egészségtelen megnyilatkozása, hanem saját jövőm érdeke szerint irányítsam lépéseimet. Mindezeknek a küzdelmeknek közös forrásuk van: a lelkűiét. Aki tehát sikeresen akar e nehézségekkel megküzdeni, annak tekintetét elsősorban a lelkiiletére kell irányítania. A forrást kell kristály- tisztává tennünk, s ekkor az egész lelki világunk tisztul, küzdelmeink pedig sikeresek lesznek. Ha a lelkűiéiről megfeledkezünk, akkor minden csak a felületen marad, tudományunk kéregtudomány lesz, egész életünk pedig nem egyéb, mint látszat.- 8 -