Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

s ott mondjanak el szövegeket, ott szavaljanak. — Hasonlóképen ne nyugodjanak bele abba, hogy csúnya az írásuk, hanem vegyenek egy ábécés könyvet és törekedjenek az abban lévő betűket gondosan utánozni. Kitartó, tudatos gyakorlás meg fogja hozni a jobb írást, mindenki tartson szemlét beszédmódja és írása felett, s minél előbb kezdje meg a szükséges gyakorlatokat.

Van növendék, aki vasárnaponként egy órával előbb kel fel, csakhogy valamely plébánia templomban elvégezhesse az áldozást. Nem szeret itt az intézetben a növendékek előtt áldozni. Szép az, ha a növendék szeret áldozni, az is szép, ha ezért még egy órával előbb is kel fel, az azonban gyávaság, hogy kényelmetlennek érzi a növendékek előtt való áldozást. Vallásunkat külsőleg is nyilvánítanunk kell. Tudom, vannak néha éretlenek, akik ferde szemmel néznek azokra, akik vasárnaponként áldoznak- De én azt mondom, hogy szembe kell néznünk ezekkel az éretlenekkel, és ezzel a bátor szembenézéssel azokat meg kell szégyeníteni. Legjobb, ha erről senkinek sem beszélünk, hanem cselekszünk. Azonban lehetséges, hogy nincsenek is olyanok, akik ezt a szent aktust ferde szemmel néznék, úgy látom a dolgot, hogy néha csak egyes fiatalemberek képzeletében vannak ilyenek. De akár vannak, akár nincsenek, ne legyen aggodalmunk a növendékek előtt való áldozás miatt. Azt írja ez a növendék: „Az a fő, hogy derűs lelkiismerettel, ha az intézetnek nem is, de saját életemnek csalogánya legyek!” Nagyon szép, ha valaki befelé szép, nemes életet él. Ez nagyon kiváló tanítói jellemvonás. Azt mondom növendékünknek, daloljon így továbbra is önmagának, de arra is kérem, e mellett daloljon kicsit nekünk is. Vidítson fel bennünket is.

P. É. régebbi növendék ezeket írja: „Csak egy fordulópont volt az életemben. Ez akkor volt, amikor a IV. évfolyamot ismételnem kellett. Ekkor jöttem rá, hogy lavirozásból nem lehet megélni. Csak az lehet jó tanító, aki keményen tanul, kitartóan dolgozik. Én megpróbáltam. Azonban az igazság kedvéért meg kell mondanom, hogy a kemény munka igen nehezemre esett. A legnagyobb erőfeszítésembe került, hogy rendesen készüljek. S még ismétlős koromban is megtörtént, hogy készületlenül mentem az iskolába”. — Fiúk! Ebből sokat lehet tanulni. Először is azt, hogy már a tanártestület intő szava alapján jussunk arra az eredményre, hogy lavirozásból nem lehet megélni, s ne várjuk azt, hogy az ismétlés kemény ökölcsapása ébresszen fel bennünket. Jó arra is gondolni, hogy még az ismétlésnél is súlyosabb baj érhet bennünket t. i. az, hogy egyáltalában nem folytathatjuk tanulmányainkat. P. É. példájából azt is tanulhatjuk, hogy a lustasági hajlam leküzdését ne hagyjuk a IV. évfolyamra, illetőleg arra az évre, amikor a IV. évfolyamot ismételjük, hanem minél előbb számoljunk le vele gyökeresen. Minél tovább halászijuk a harcot, annál nehezebb lesz részünkre.- 5 —