Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934

milyen hatással volt rájuk az évzáró ünnepély, akkor a beszámolók az elhatározások egész seregét hozták. Ezeknek az elhatározásoknak tetté, valósággá való változtatása csak küzdelem, helyenként csak erős küzdelem útján lehetséges. Ezekből az elhatározásokból most néhány példát hozok ide, hogy ezzel is elősegítsem ezek megvalósítását; hogy megmagyarázzam a kapcsolatos feladatokat, hogy a magam részéről is erőt adjak azok életrekeltéséhez. Konkrétizálni akarom a feladatokat. Az egyéni múltjukból meríthető tanulságokra akarok élesebben rámutatni. Sőt még ennél is továbbra akarok menni, t. i. az összes növendékek részére akarom megvilágítani az egyesek írásából megállapítható tennivalókat. Ugyanis olyan feladatok hámozhatok ki ezekből, amelyekkel való törődés az ifjúság nagy része, vagy az egész ifjúság szempontjából nagyon kívánatos.

H. J. figyelmét a közös munkában való résztvétel kérdése kötötte le. úgy látszik, lelkiismereti furdalásai lehettek a miatt, hogy ilyen munkákra többször nem jelentkezett. Azonban várakozásom ellenére nem azt mondotta, hogy ezentúl keresni fogom az alkalmat, hogy közös munkát végezhessek, hanem magyarázatát adta annak, hogy bizonyos közös munkára eddig miért nem vállalkozott. Ha pl. arról volt szó, hogy a közös munka valaminek a kihirdetésével és valamely írással kapcsolatos, akkor azért nem vállalkozik annak elvégzésére, mert egyrészt társai belekötnek közismert gyors beszédébe, másrészt pedig rossz írásába a tanár úr bizonyára a következő megjegyzést teszi: „Ejnye, ez a H.!” Növendékünk lelkében — ha nem is mondja, de — öntudatlanul él az a gondolat, hogy ő az említett okokból felmenthető az ilyen természetű közös munkák alól. Nagy tévedés. Nemcsak ismerni kell Madách gondolatait, hanem követni is. Mit mond Madách? „Ember: küzdj!” Hol van itt a küzdelem?! Azt mondom H. J. növendékünknek és összes érdekelt társainak, hogy ne nyugodjunk olyan könnyen bele abba, hogy valamely közös munkára nem vállalkozhatunk. Ha ennek valamely akadálya volna, akkor tüntessük el az akadályt. Az akadály eltüntetése épen az a küzdelem, amelyre Madách felhív bennünket. Az adott esetben melyek az akadályok? A gyors beszéd és a csúnya írás. Növendékünkben dereng az, hogy az egyiket le kellene küzdeni, a másikról nem szól többet. Hozzuk az egyiket a derengésből, a másikat a sötétségből a napvilágra és állapítsuk meg, hogy a tagolt, a kellően hangsúlyozott beszéd és a szép, gondos írás elsőrangú tanítói készség. Aki ezekkel nem rendelkezik, küzdjön értük. Aki hadar, alkalmatlan a tanítói pályára. Aki nem tud szabályos betűket formálni, aki nem tudja írásbeli dolgait gondosan kiállítani, hogyan akarja a gyermeket ezekre megtanítani? Tudjuk, hogy Demosthenes beszédhibában szenvedett, de erős küzdelem útján Görögország legnagyobb szónoka lett. Necsak emlegessük Demosthenes esetét, hanem kövessük is. Menjenek ki a szabadba,- 4 -