Budapesti Tanítóképző Intézet, 1934
következett ennek a gyakorlatba való átültetése. Tudtuk azt, hogy ezen a terepen, ahol a népművelési munka, ha meg is indult már az elmúlt években, de még eddig nem tudott gyökeret ereszteni, — első teendő a figyelemkeltés és bizalomgerjesztés. Tisztában voltunk azzal, hogy az emberekkel bánni csak úgy tudunk, ha közéjük megyünk, megismerjük őket s megismertetjük magunkat, átérezzük örömüket, bánatukat és alkalmazkodunk hozzájuk. Szükség van ugyan arra is, hogy az úri társaságban tudjunk mozogni, de még nagyobb szükség van arra, hogy a néppel való érintkezés formáját, a néppel való foglalkozás módját megtanuljuk. Ezért látogatást tettünk minden számottevő családnál azzal a kérdéssel, vájjon szeretnének-e kültelki városrészüknek hírnevet, dicsőséget szerezni, maguk pedig vasárnaponként szórakozni? Valamennyi helyen igenlő választ kaptunk. Akkor aztán elmondtuk nekik, hogyan válhatnak irigyeltekké. Engedjék a serdültebb leányaikat és legény fiaikat esténkint az iskolába, illetve a kultúrházba és ott majd színdarabokat tanulnak, dalárdát alakítanak. A színműveket a város különböző részeiben előadják; a dalárda meg vidékre megy versenyezni s így aztán hamarosan mindenki róluk fog beszélni. Leszögeztük, hogy mi nagyon szívesen elvállaljuk ezt a munkát, ha akarják. Természetesen akarták, mert ez nem került pénzükbe és szórakozási lehetőség nyílt meg előttük. Ilyen eszközzel gondoskodtunk tehát arról, hogy a most már velünk közelebbi vonatkozásban álló emberekkel, érzelmi közösség alakuljon ki. Ezt az érzelmi közösséget bizonyítja az a tény, hogy a szerepelni vágyók tömegesen jelentkeztek. Valamennyinek nem tudtunk a színdarabból szerepet juttatni, de azért mindegyiknek adtunk valami munkát. A lányok a színpad és terem díszítéséhez papírvirágokat, girlandokat, zászlócskákat, a szereplőknek jelmezeket készítettek. A legényeket pedig megbíztuk az előadás idején a rendezéssel. Mily örömmel fogadták a megbízásokat! Mindegyik érezte, hogy neki jelentősége van a műsoros előadások, rendezésében, hogy az ő munkája szükséges a siker érdekében. Hiszen ennek elérése volt a mi célunk is. Rávezettük őket annak belátására, hogy nekik valahova tartozniok kell, amely körben másokért is tudnak munkálkodni. Megalakítottuk tehát a műkedvelő gárdát. Ebben a kis társaságban aztán nagy ambícióval olyan élet alakult ki, amelynek lelki hangulatát mi adtuk meg. Az összejövetelek mindennaposak voltak, mert, mint kezdő műkedvelőknek sok idő kellett ahhoz, míg élvezhetőén tudták már játszani szerepüket. Azonban nem kötelességből jelentek meg a próbákon, hanem, mert azt érezték, hogy itt nemcsak mások mulattatására készülnek, de elsősorban a maguk szórakozását is megtalálják. Az a cselédlány, aki a városban futkos ide-oda és mosogat, az a parasztlány, aki otthon naphosszat dolgozik és az a parasztlegény, aki napról-napra fuvarozik vagy a földet munkálja, este nem tudja, mit csinál— 26 —