Budapesti Tanítóképző Intézet, 1932
egyrészt arra akart rámutatni, hogy a lélektan keresse a kapcsolatot a biológia és a szociológia felé, másrészt annak a meggyőződésének akart kifejezést adni, hogy a lélektan necsak tudatelemzés legyen, hanem kutassa azt is, hogyan nyilatkozik meg a tudat-történés az életben, az élet különböző cselekvéseiben. Tehát a lélektan anyagát nemcsak a kísérletből merítheti, hanem az életből is, úgy, amint az mindennap lejátszódik. Ennek igen nagy jelentősége van a lelkiélet igazi megismerése szempontjából. Ugyanis nem elegendő meghatározott körülmények között vizsgálni az embert, amennyiben lelkivilágát mindennapi élete mutathatja be legjobban. Müller— Freienfels azt akarja bemutatni, hogy a természettudományi alap megtartása mellett is lehet szellemtudományi problémákat megvilágítani. Az atomizmussal szemben azt hangsúlyozza, hogy az „én“ minden lelki jelenségben mint egység vesz részt. A lelki jelenségek izolálása mesterkélt elvonás. A tudat minden jelensége csak változata az egységes ösztönös „én“-élményeknek. A szellemi életet is csak ebből az ösztönalapból érthetjük meg. A szemlélet, az emlékezet, a gondolkozás, a képzelet végső gyökerei ebbe az aktív ösztönéletbe nyúlnak vissza. A szemlélet, a képzet, a fogalom stb. nem passzív képek, hanem az „én“ aktív állásfoglalásai a világgal szemben. Ennek az iránynak az érintése is alátámasztja az aktivitás, a cselekvés iskoláját, a munkaiskolát. Ez az irány különösebben érezteti, hogy a lelkiélet megismerése érdekében a mindennapi élet megfigyelése, a gyermek mindennapi életének megfigyelése szükséges. Hogy a gyermek valóban milyen, azt sokszor csak akkor tudhatjuk meg, ha megfigyeljük, milyen a tanítási órákon kívül, milyen otthon és milyen a társai körében. A behaviorizmus* irányának Amerikáben van sok követője. Legkiválóbb képviselője: Thorndike. Ez az irány a behavior (magatartás) szótól nyerte a nevét. Ellentéte a második értelemben vett tiszta lélektannak. Amíg az utóbbi csak azt nézi, ami belül történik, addig a behaviorizmus csak a külső magatartást vizsgálja. Nem boncolja az embert részekre, hanem a maga egészében figyeli. Kutatja az egész embernek az élettel való kapcsolatait. Azt mondják a behaviorizmus hívei, hogy a külső magatartás vizsgálata sokkal objek- tívebb, mert az élményről mindig csak a lelki jelenségeket átélő alany adhat számot; ez pedig mindig szubjektív természetű. Wat- son szerint a lélektani ismeretek forrása nem az önmegfigyelés, hanem a mások megfigyelése. A behavioristák álláspontjukat azzal is erősítik, hogy felfogásuk a kisgyermekek tanulmányazásában, to* Ezt az irányt azért hagytam utoljára, mert ehhez kapcsolhatom legjobban azt a végső következtetést, amely az eddig mondottak legjobb összefoglalója lehet. 29
