Budapesti Tanítóképző Intézet, 1909

2. Az intézet új épülete. Az iskolai év kiemelkedő, fontosságban messzi időkre szóló, nagyobb eseménye az, hogy az intézetnek az előbbi Értesítőben említett új épületét 1909. okt. végén építeni kezdték. Ugyan az 1910/11. isk. évet nem lehet éppen az új épületben kezdeni, de ma minden jel arra vall, hogy a következő isk. év harmadik-negyedik hónapjában már ott lehet folytatni. Ott fog állni a kétemeletes, szépnek és célszerűnek Ígérkező épület az I. kér., Mozdony-, Hantos-út és Tatár-utca sarkán, s evvel az 1869-ben létesült állami elemi tanítóképző-intézet új korszakát kezdi meg, amelyben szárnyait remélhetőleg teljesen kibontogathatja. Lesznek modern helyiségei, középponti fűtéssel és villam- világítással, lesz 16C0 m2 játék- és tornatér s lesz 800 öl2 területű gazdasági kert. Az egész telek 2452 öl2 területű. Az igazgató s a tanárkar a legszebb tervekkel van tele az intézet új korszakát illetőleg, hogy az intézet felszerelésében, mun­kálkodásában teljesen modern tanítóképzést végezzen, s a székes- fővároshoz mindenben méltó legyen. Erős is a hite, hogy amennyi­ben az új épület építésére igen mérsékelten állapíttatott meg az összeg, a felszerelésben nem fog hiányozni az, amit szintén nagy mérséklettel, de az intézet üdvére s a magyar tanítóképzés javára külső- és tanszerfelszerelésben kérni fog. Adja Isten, hogy úgy legyen ! * * * 3. Pedagógiai és didaktikai munka. A tanterv rendelkezéseit a tanári kar végrehajtotta; a nevelésben mindent megtett, hogy keze alól kötelességtudó, tanult s művelt és jó magyar tanítók kerüljenek ki. A gyakorlati kiképzésnek ma már nem annyira általános szempontjai, mint a részletek tökéletesítése és aránya foglalkoztat­ják a tanári karokat, s ebben ez intézet nem eredmény nélkül tárgyalt a konferenciákon. Egyebek közt ebben az iskolai évben többször volt arról szó, hogy a felszínen levő szociális pedagógiai elvek hogyan és mennyiben érvényesüljenek már a jelöltek gyakor­lati tanításán is. A valláserkölcsi, hazafias, gyakorlati, életrevaló nevelés szem­pontjait a tanári kar állandóan szem előtt tartotta munkálkodásá­ban. Erre szolgáltak a lelki gyakorlatok, az oktatás hazafias moz­zanatai s az iskolai ünnepek, szemléletek, kirándulások. A kirándulások közül a legnagyobb szeptember hóban egy hétig tartott, amidőn dr. Radnai 0. és Quint J. tanárok vezetése alatt a Magas-Tálra vidékeit tanulmányozták a IV. éves növendékek. Volt kirándulás Budaörsre egy falusi iskola megtekintésére, a Nagypénteki Társaság Erzsébet-árvaházában, szintén pedagógiai céllal; továbbá a gyengeelméjüek intézetébe, a községi kisdedóvóba, itt, Budapesten ; a Mezőgazdasági Múzeumba, a Nemzeti Múzeumba, a Földtani Múzeumba, a Ganz-gyár villámos osztályába, a Sváb-

Next

/
Oldalképek
Tartalom