IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1911

I. Szép Ilonka

6 Valami öntudatlanul előtörő érzés, melynek eredete a tudaton alul van, nem ismerjük azt az asszociációt, amely létrehozta. Olyan, mint egy elsuhanó árnyék, test nélkül; csak az árnyé­kot látjuk, de okát, a testet, mely odavetíti, csak sejtjük. Ehhez a testtelen árnyékhoz, ehhez a képzet nélküli érzéshez Vörösmarty új testet keresett: kapcsolatba hozta Mátyás király egy vadászkalandjával. S ennek a lélekvándor­lásnak köszöni létét a költemény. Hogy tudatos keresés után talált-e erre a Mátyás-anekdotára, melyet alkalmas anyagnak látott, hogy költői alkotásában lelket adjon neki, vagy pedig véletlen képzetkapcsolás hozta össze a kettőt — nem tudjuk, de nem is fontos ránk nézve. Minket csak az érdekel, hogy Vörösmarty költői alkotásában ennek a testnek (a történeti anekdotának) és a léleknek (a melancholikus érzésnek) egye­sítése adott életet egy új lénynek — e költeménynek. Mátyás vadászkalandja, mely puszta anekdota volt eddig s melynek hallatára vagy olvasására mulathattunk, gyönyörködtünk volna amúgy is, ezzel megkapta az érzésbeli mélységet, szóval költői életet, a határozatlan, bizonytalan érzés pedig határozott formát, epikai kifejezést, hogy Arany szavát használjam: „epikai hitelt.“ Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy a költeményt e két élményre bontottuk: 1. egy reális élményre1) a költő életéből: egy leány szomorú hervadása, 2. egy irodalmi élményre: Mátyás vadászkalandja. Az irodalomtörténetíró azonban nem elégszik meg ezzel. Az eszthétikus beéri e tények konstatálásával, mert őt csak a költői fantázia alkotása, a költői termék benső kialakulása érdekli. Az irodalomtörténetíró tovább megy. Arra is kiváncsi, honnan származnak ezek az alapelemek s mily úton jutottak a költőhöz. Vegyük először a női alakot és keressük rokonait elsősorban azokban az alkotásokban, amelyek a Szép Ilonkához legközelebb állanak, Vörösmarty többi, megelőző, epikai alko­tásai között. Vörösmarty époszaiban már töbször találkoztunk olyan szenvedő, eszményies női alakokkal, amilyen Szép Ilonka. Sőt általában époszai legtöbb női alakját melanchólikus vonások jellemzik. E tekintetben egy igen érdekes fejlődési menetet figyelhetünk meg, ha tekintettel vagyunk a férfi alakokra is. V Lehet, hogy ennek is — legalább versbeli kialakulására — hatás­sal volt egy irodalmi emlék ; Herder ismert gyűjteményében : Stimmen der Völker (III. k. 48. vers) olvassuk e sorokat: Habt ihr gesehn eine Lilie Ach, so schwand Röschen Die sinkt in Regenzeit ? hin, sie schwand Vor Liebesherzeleid.

Next

/
Oldalképek
Tartalom