IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1911

I. Szép Ilonka

7

Ezek a férfialakok, amilyen a délszaki tündér (Zalán futása), Árbóc (Cserhalom), Orbai Kálmán (Széplak), Ómár (Eger) tragikus alakok, kiket szerencsétlen szerelmük visz a pusztulásba. Nem nehéz bennük fölfedezni a költőt magát, akire első boldogtalan szerelme Perczel Etelka iránt roppant nagy hatással volt és egész éposz-költészetén végig vonul. Sőt egyenesen ennek tulajdonítható az a hatalmas lírai áradat, mely époszainak objektív nyugalmát annyira megzavarja és a szerkezet korlátáit is gyakran széjjelveti. Azonban, amint távolodunk élete e szomorú eseményétől, amint szerelmi bánata évről-évre halványodik, úgy halványul és tűnik el fokonként költészetéből ez a tragikus férfi alak s helyébe lép lassanként a hervadó boldogtalan nő. Utoljára az Eger Ómárjában látjuk. S ennek megvan a történeti oka. Amint Riedl Frigyes kimutatta, ez epizód rajzára az szolgáltatott alkalmat, hogy Vörösmarty évek múltán újra és utoljára találkozott Perczel Etelkával, mint Ómár Idával. Viszontlátta régi szerelmét, de hiába, reménytelenül.

Termete még oly büszke sugár, mint lelke sugár volt Boldog napjaiban, de szemének lángja kiégett.

Még csillag, de nem a szerelemnek csillaga : oly tűz,

Mely hidegen, s érzéktelenül néz puszta vidékre Hóviharos felhői közül : nem kelnek alatta Gyenge sóhajtások, egymást reszketve köszöntők.

S ezzel vége is époszaiban a kesergő szerelemnek. A szenvedő férfiú eltűnik műveiből s helyébe oly hatalmas, minden szentimentálizmustól ment egyéniségek lépnek, mint Ugod (Széplak), Tihamér (Két szomszédvár), vagy Mátyás renaissance férfialakja a Szép Ilonkában. A szenvedő, a boldogtalan most már a nő, Beilira (Zalán futása), Ida (Eger), Enikő (Két szomszédvár), Szép Ilonka, kiknek elhervadásában szimbólumát láthatjuk annak az érzésnek, ahogyan Perczel Etelka képe lassanként eltűnt, eloszlott a költő leikéből.

De nemcsak Vörösmarty életében és műveiben, hanem távolabb is, fölkereshetjük e női alaknak a rokonságát. A hervadó nő kedves és sokszor megrajzolt alakja annak a költő irányzatnak, mely a XIX. század első évtizedeiben uralkodott s melynek hívéül vallotta magát Vörösmarty is: a romanticiz- musnak. Sőt föltűnik már a XVIII. század végén is abban a költői áramlatban, melyet a romanticizmus megindítójának kell tekintenünk: a német Sturm és Drangban. Gondoljunk csak Goethe Wilhelm Meisterére, bizonyára ráismerünk e női alakra aMignonban, vagy Kármán Fannijában vagy Chateaubriand Atalájában.