Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1939

A fájdalom a művészetben.

(Dr. Győry Aranka tanár székfoglaló előadása.)

Emberi életünkben kevés a fény és sok az árnyék, aránytalanul •oszlik meg öröm és fájdalom. Rövid útján az ember állandó, makacs küzdelmet folytat az örömért és menekül mindentől, ami fájhat. Hogyan lehet, hogy a művészetnek mégis örök tárgya a fájdalom, sőt olyan tárgya, mely tagadhatatlanul gyakoribb az örömnél és a művészet élvezőit mélyebben is ragadja meg? Könnyebb megértenünk az alkotót, mert a fájdalom mindég mélyebben szánt, többet foglalkoztatja őt, gyakrabban ihleti, sőt művészi formába öntése nagyrészt meg is szabadítja attól. De mi, szemlélők és hallgatók, miért vonzódunk mi a műalkotásokban jelentkező fájdalomhoz? Az életben gyűlöljük, a művészetben szeretjük, az életben kerüljük, a művészetben keressük. Ennek a különös ragaszkodásnak egvik oka kétségtelenül az, hogy mi is élénkebben rezonálunk az élet szenvedéseire, mint örömeire. De ez nem minden. Ha valahol vak embert látok, részvétet érzek, egyben valami lázadozást is és ez a fájó benyomás zavart érzéssé válik lelkemben. Ha ellenben a vak Homeros szobrára nézek, ez a kép fölemel. Szoktam gondolni az ifjúság és élet gyors elmúlására is és ez a gondolat csupán lehangol, ha azonban Petőfi beszél nekem róla, szeptember végén, megrendít és elragad. Életbeli fájdalmaink csak negatívumok, egészségünknek, vagy boldogságunknak hiányérzései, a művészetbeli fájdalom pedig nagyszerű pozitívum, mert az alkotó képzelet ezekhez a hiányérzésekhez olyan többletet tud adni, amilyenre mi az életben nem vagyunk képesek és ez a többlet a szépség. ,,Ha a vágy a szépség tükrében nézi magát, művészet lesz belőle” — mondja Platon. Így lesz a fájdalom kifejezésének vágyából művészi szépség, és így alakul át a fájdalom a művészetben számunkra végül is örömmé.

A fájdalom ábrázolása olyan régi, mint maga a képzőművészet. Már a barlanglakó ősember is megörökítette a testi szenvedést, a keleti népek szobrászata pedig állatábrázolásokban kedvvel és változatossággal tolmácsolta. Mikor azonban az ember megmintázásáról van szó, a keleti szobor megmerevedik, érzések közlésétől tartózkodik. Az Afrika és Ázsia ókori művészetét jellemző kötöttséget Európa rendkívül tehetséges népe, a görög robbantja szét. Az embert, mint érző lényt, a görög fedezi föl, a keleti művészetből száműzött érzelmek a görög művészetben vezető helyet kapnak.

Ha a fájdalom ábrázolását keressük Görögország műalkotásai-