Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1939
6 ban, megállapíthatjuk, hogy az ú. n. klasszikus kor és a rákövetkező hellenisztikus kor e tekintetben feltűnő különbséget mutat. Míg a görög nép zárt szellemi egységet alkot, idegenekkel nem keveredik, harmónia és nyugodtság jellemzi szellemi életét. Ennek megfelelően művészeik sem problémákat keresnek, felfogásuk, életszemléletük derűs, kiegyensúlyozott. Ebben a korszakban a fájdalmat csaknem kizárólag harci jelenetek képviselik. De ezekben a harcokban nem találkozunk realisztikus fájdalomkitörésekkel, az arcok a helyzethez képest nyugodtak, szenvedélytelenek. Büszkén és méltóságteljesen halnak meg ezek a legyőzőitek a hűvös könyörtelenséggel üldöző ellenfelek csapásai alatt. — Mi, akik megszoktuk temetőink borongós, elmúlásra emlékeztető szobrait, csodálkozva állunk meg a görög temetők emlékei között is. Élet művészete ez és nem a halálé; a görög halott családja körében, vagy kedvenc foglalkozása közben jelenik meg. Ha van a szomorúságnak valami megnyilatkozása ezeken a síremlékeken, gyöngéd mozdulatokban, egy- egy főhajtásban, szeretetteljesen összefonódó kezekben jut kifejezésre, mint lehelletfínom felhő vetődik a szoborra, de nem homályo- sítja el annak örök derűjét. Nagy Sándor korában, a világbirodalom idején nagy távlatoknak nyílik meg a görög nép lelke, később, a birodalom szétbomlása idején belső nyugtalanság, keresés jellemzi ezt a lelket. Ez kivetüi a művészetbe is, és létrehozza a hellenisztikus művészetet, mint mondani szokás, a görög művészet barokkját. Ez a művészet nagyon szívesen foglalkozik drámai tárgyakkal, elmerül az érzelmek, indulatok festésében, közvetlenebb, emberibb lesz, ennélfogva észreveszi az élet borúsabb oldalait is. Mondavilágukban, történelmükben mintha most fedeznék föl a görögök a tragikus színeket, most jut szóhoz a megrendítő testi és lelki szenvedés. A Laokoon-csoport mesterei főleg a test kínjait figyelték és faragták meg a főpapnak és két fiának alakján. A jobboldalon ülő fiú még inkább csak kellemetlenségét érzi a köréje fonódó kígyótesteknek, arca is csak aggódást és részvétet mutat. Fokozódik és kiteljesedik a fájdalom az apa középen kimagasló alakjában, amint hasztalan igyekszik lerázni az irtózatos hüllőket, végül eltompul, elhalkul abban a halálos aléltság- ban, mely a baloldali fiút már hatalmába kerítette. A lélek szenvedésének megragadására éppen olyan tökéletes eszközök állnak a görög művész rendelkezésére. Csapzott hajával, feldúlt vonásaival, mindenre elszánt tekintetével áll előttünk a feleségét megölő gall katona, karján tartja feleségét és beleszúrja tőrét, hogy a szeretett nő ellenség kezére ne jusson. Ziláltságában, rettentő elhatározásában maga a testet öltött hitvesi fájdalom. Niobe szoboralakjában az anya fájdalma szól hozzánk. Hiúsága miatt megfosztották őt gyermekeitől az istenek. Már csak legkisebb leánya van életben, menekülőn búvik hatalmas anyja ölére, az anya pedig védő mozdulattal igyekszik megmenteni az utolsót; tekintetét gyötrődve, könyörögve fordítja az istenek felé. Minden megalázkodása, megtörtsége sem tudja azonban elhomályosítani a lényéből sugárzó veleszületett méltóságot.
