Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1939
26 I Fialka Margit Eltűnt a szemünk elől halkan, szerényen, mint ahogy tőle nem is várhattuk másként. Mosolyogva, melegen csillogó szemmel búcsúzott tőlünk a múlt iskolai év végén, vidám kedélye nem árulta el, hogy betegség őrli. Egyedül gyötrődött testi fájdalmaival, nehogy más aggódjék miatta. Hitte, hogy az édes otthonban való pihenés, a szerető jó anya gondozása meghozza a gyógyulást és szeptemberben újult erővel folytathatja munkáját. Megdöbbentünk., mikor az iskolai év megnyitásakor szűkszavú sürgöny jelentette elmaradását. Éreztük, hogy komoly baja lehet, mert múló betegség miatt nem szokott mulasztani, oly igen lelki- ismeretesen végezte kötelességét. Balsejtelmünk beigazolódott; egyre aggasztóbb híreket kaptunk, ereje fogyott, fogyott, bár az orvosi tudomány embertől telhető mindent megkísérelt a megmentésére, s az önfeláldozó testvér fáradhatatlan ápolása hősiesen küzdött az életbenmaradásáért. Március 8-án utolsót lobbant a kialvó mécses, megszűnt egy minden szépért, nemesért dobogó szív verése. Dermedten néztünk üresen maradt helyére a tanári szobában, szeretett osztályában, a szertárban. Mindenütt látni véltük örökké siető, dolgozó, tevékenykedő Margit néninket. Nem jött el többé körünkbe; mi mentünk hozzá, az ő drága, kedves szülővárosába, Rozsnyóra, ahova egy évvel ezelőtt olyan boldog örömmel sietett a felszabadulás ünneplésére. Fagyos, téli hótakaró borította a hegyes-völgyes szép Gömört, mikor utolsó útjára elkísértük, de a kemény rögök alatt meg kellett éreznie, hogy meleg szeretettel adózik emlékének nemcsak a lesújtott édesanya és testvér, hanem a jóbarátok, tisztelők nagy tábora is, hálás növendékek megszámlálhatatlan serege. Szeretetet hintett el pályafutása minden napján, ez száll reá most vissza a kegyeletes megemlékezés kiapadhatatlan árjában. Szerette hivatását; önzetlen buzgósággal dolgozott nemcsak az órákon, hivatalos elfoglaltságában, hanem szabad idejét is arra használta fel, hogy gyűjtsön növényeket, ásványokat, anyagot a
