Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1935

részecskék pályája egyenes vonalú lenne, ha nem téríttetnének el útjukból a köztük levő anyag rugalmassága és más részecskékkel való összeütközése következtében. így a részecskék a központi test körül minden irányban görbéket írnak le, míg a központi testre zulhannak, ez által e test forgását idézve elő. A központi test, vagyis a Nap körül addig lesznek összeütközések és egyesülések, míg végül csak néhány nagyobb test, bolygók maradnak fenn. Ezek a Naphoz hasonló módon tengelymozgásra tesznek szert és ugyanazon irányban és majdnem ugyanazon síkban keringenek a Nap körül. Hasonló módon keletkeznek és mozognak a bolygók holdjai. Kant elmélete a bolygók mozgását nem magyarázza kielégítő módon, mert a mechanika azt tanítja, hogy olyan tömeg, amely eredetileg nem végzett forgó mozgást, egy pont felé ható erő, mint jelen esetben a nehézségi erő hatása alatt forgásba nem jöhet.

Kant nagyobb elméleti filozófus, mint természettudós hírében állott, éppen ezért az ő okoskodására nem irányult kellő figyelem. Midőn azonban Laplace nagy hírneve súlyt adott egy majdnem azonos feltevésnek, elismerték a csillagászok is, hogy Kant elmélete korszakalkotó.

Laplace (1749—1827) ködelméletéhez hasonló megfigyelések alapján jutott, mint Kant. Valószínű, hogy mindkettőre Buffon „Histoire Naturelle”-je volt hatással. Az „Exposition du Systeme du monde” 1796-ban jelent meg Párizsban. E műben Laplace eszméit Kant képességeit messze meghaladó matematikai pontossággal, részletesen fejtette ki. Laplace nem a káoszból indul ki, amelyből vonzás és taszítás által lassan történik valamely világrendszer kialakulása, hanem a Napból, amelyet tüzes athmoszféra vesz körül. Hogy a naprendszer mozgása megmagyarázható legyen, feltételezte, hogy az ősköd középpontján átmenő tengely körül forgott. Az izzó tömeg a világtérbe való hőkisugárzás folytán összébbhúzódott és mennél jobban sűrűsödött, annál jobban nőtt a mechanika alaptörvénye szerint forgási sebessége. Az összehúzódás és a gyorsabb forgás következtében lencsealakot ölt, majd egyenlítői síkjában anyagot kezd kilökni, amidőn a centrifugális erő nagyobb, mint a centri- petális és a főtömeg összehúzódása folytatódott. Ily módon gyűrű képződött, megtartva régi irányú mozgását. A gyűrű darabokra szakadozva és mindinkább sűrűsödve, önálló gömbbé húzódott össze. így keletkezett a Naptól legtávolabb eső bolygó. Amint a főtömeg még jobban összehúzódott, az egyenlítő síkjában újabb gázkiválás történt és ez a folyamat további során egy másik bolygóvá sűrűsödött és így tovább, míg csak a Nap meg nem szűnt zsugorodni és a bolygók születése véget nem ért. Ugyanez a folyamat megismétlődött, azonban sokkal kisebb mértékben, a bolygókból született holdaknál. A Saturnuson meg is maradt a mai napig egy ilyen gyűrű, mert egyenletes sűrűségű volt és azért a lehűlése szét10